Játsszuk le!

2014.06.18.
Olvasták: 741

fifa

A futballrajongók bizonyára mind találkoztak a Facebookon azzal a mémmel, amely egy comic stripet mímelve Dzsudzsák Balázs arcát mutatja nagyjából ezzel a szöveggel: „Ezt nem hiszem el! Végre kijutunk a vébére, és akkor anyád szól, hogy kapcsold ki a Playstationt.”

Úgy tűnik, azt ötlet nem csak a mém készítőjének, készítőinek jutott eszébe. Kolléganőm meséli, hogy kamasz fia és barátai már a félidőben iszonyú csalódottak voltak a spanyol-holland állása miatt, ezért egyszerűen kikapcsolták a tévét, és lejátszották a meccset Playstationön (PS). Ott, persze, hogy a spanyolok győztek.

Én szívesen újrajátszottam volna PS-ön – ha lenne nekem otthon olyan − a portugál-németet is, mert bár a németeknek szurkolok, jobban esett volna, ha egy jól játszó csapatot sikerül legyőzni, mondjuk 2-1-re. És Irán is győzött volna, meg Japán is.

Tulajdonképpen az egész vb-t meg lehetne rendezni PS-ön. Ki-ki otthon lejátszaná a kedvenc mérkőzéseit, az eredményeket egy számítógép összegezné, és a statisztikailag legjobb lenne a világbajnok. Roppant demokratikus volna, a fogadóirodák semmit nem vesztenének, a köztudottan agyonhajszolt játékosok pedig végre kipihenhetnék magukat.

Két bibi, persze, volna. Egyrészt nem lehetne kegyetlen állami összegekből stadionokat építeni, mint Brazíliában, hogy aztán azokat majd magáncége kapják meg üzemeltetésre, és így ők söpörjék be a hasznát, másfelől a szurkolás a lelátókról és a jó kis sportkocsmákból átköltözne az enyhén besötétített szobákba.

Eltöprengtem. Inkább maradjon minden úgy, ahogy van!

Ezt a honlapot kizárólag a megosztások száma tartja életben, ezért arra kérjük, ha tetszik önnek, amit lát, a lentebb elhelyezett kék bannerre kattintva ossza meg ezt az írást a Facebookon, hogy mások is megtalálhassák. Kommentek írására is csak a közösségi médiában van lehetőség.

Kerékgyártó György

Több műfajban is otthonos író, újságíró, kultúrszervező, a Regénytár egyik alapító tagja.