A beszélgetés hosszas egyeztetés után jött létre a választási kampány részeként. Élien úr, az általa létrehívott párt vezéreként eleinte nem akart kötélnek állni, ráadásul a kapcsolatfelvételi szándékkal hozzá küldött újságírókat is felfalta, de végül sikerült őt meggyőzni. Talán az is közrejátszott ebben, hogy fentről odaszóltak neki: mégsem vezet olyan stabilan a népszerűségi listán, ahogy ő azt gondolja. Úgyhogy most itt vagyunk egy elhagyatott kutatóállomáson, ahogy az interjúalanyunk kérte. Ahhoz is ragaszkodott, hogy ne kelljen széken ülnie, mert a hosszú farka miatt ez kényelmetlen számára. Most a mennyezetről lóg le, pontosan a fejünk fölött, ami részéről nyitottságot jelent.
– Először is szeretném leszögezni, hogy mi nem támadjuk magát, csak kérdezünk. A kérdezés ugyanis a demokrácia alapja – indítom a beszélgetést, miközben bekapcsolom a tolmácsgépet.
– Ezzel messzemenőkig egyetértek. És a sav is csak egy politikai eszköz – mondja az Élien a fejem fölül.
– Köszönöm, hogy így vélekedik – bólintok. – Tehát nem igaz a mítosz, önnel mégis szót lehet érteni.
– Az ezzel kapcsolatos rosszindulatú ferdítéseket teljes mértékben visszautasítom. Én egy kultúrlény vagyok. Semmi sem áll tőlem távolabb, mint az alattomosság.
– Sokan állítják azt, hogy ön az emberek mellkasából egyszerűen csak kirobban – vetettem fel. – De mi nem akarunk vádaskodni. Mi értelmes beszélgetést akarunk.
– Még hogy kirobbanok! Micsoda badarság! Minden konszenzuálisos alapin történik – sziszeg a lény a fejem felett. – Az embereknek elegük van a regnáló hatalomból, változást akarnak, amit a közvél kutisok is bizonyít… krc…krc.
A fordítógép egy ráhulló savcsepptől kicsit füstöl, de megpaskolom, és már működik is.
– Azt is mondják, hogy a kampányrendezvényein ön ráugrik az arcokra.
– Én ezt inkább így nevezném: korai hozzáférést biztosítok a jövőhöz. Ilyen bizalmas kapcsolatra törekszem a választóimmal, aminek az lesz a vége, hogy meg fogom szüntetni a mentelmi jogot meg a korrupciót. Mindig azt az elvet képviseltem, hogy nem a módszert kell nézni, hanem a szándékot. A cél a szaporodás.
– A szaporodás a családpolitika alapja – bólintok rá a hallottakra.
– Hát persze, de ez is másként lesz. Hogy pontosan mennyire, azt most még nem árulom el.
– Miért nem?
– Mert akkor megbuknék. Majd a választások után, amikor már minden szabad lesz.
– Felmerül, hogy ön egy idegen hatalom szolgája – csavarintok egyet a témán. – Állítólag kapcsolatban áll egy távoli királynővel, aki minden cselekedetét befolyásolja.
– Ezt tagadom – magyaráz az Élien. – Amit lát, az egy stratégiai irány.
– Az ellenlábasai szerint ön ki fogja irtani az emberiséget – provokálom az életemmel játszva.
– Ugyan már! – válaszol az Élien jókedvűen. – Az, hogy lesavazok mindenkit, aki elébem kerül, ne tévesszen meg senkit.
Közben rám pöttyent néhány savcseppet, ami lemarja a zakóm ujját.
– A filmek is negatív színben tüntetik fel – mondom aztán. – Robbantások, sikolyok, vérengzés. Ez nagyon egyoldalú.
Az Élien nem válaszol, mert azzal van elfoglalva, hogy felzabáljon egy operatőrt.
– Aljas rágalom ez is – mondja, miközben az operatőrt rágcsálja. – Követelem, hogy az erről titkosszolgálati módszerekkel készített felvételeket vágás nélkül mutassák be a közönségnek. Akkor majd kiderül, hogy konszenzuális alapon ment minden.
– Végül árulja el, mit üzen Brüsszelnek? – kérdeztem.
Az Élien hosszan sziszeg az űr felé.
– Ami eddig jó volt az meg fogom tartani, de…
A fordítógép megint kiakad, és csak hosszas rázogatás után kezd ismét működni.
– Mit mond azoknak, akik félnek öntől? – tettem fel az utolsó kérdést.
Az Élien közelebb hajol. A fogai alig egy centire vannak az arcomtól. Érzem a jövőt.
– Azt üzenem – mondja sziszegve –, hogy nem ellenetek dolgozom, hanem értetek. És mindezt olyan gyorsan, hogy észre sem fogjátok venni.
Aztán egy roppanás, majd csönd és sötétség. Rémlik, hogy valaki sikoltott is egyet, de hogy én voltam-e, abban már nem vagyok teljesen biztos.
