In Memória

2014.03.13.
Olvasták: 751

Már gyerekkoromban is azt hallottam, hogy az elefántoknak kíváló az emlékezőtehetségük. Figyelembe véve hatalmas kobakjukat, ezt már akkor sem tartottam hihetetlennek, hiszen az ormányuk mögött nagy méretű tárhely van az emlékezetnek. Ezt az állítást igazolja egy kenyai elefántokon végzett kutatás. A tudósok megállapították, hogy az elefántok képesek megkülönböztetni az emberi nyelveket, s ilymód azt is tudják, ki beszél hozzájuk. Férfi, nő vagy gyerek. Persze csak akkor, ha valaki tényleg szól nekik. Egy süketnéma valószínűleg hiába jelezné feléjük a veszélyt. Merthogy az elefántok arra is képesek – állítólag a hangok alapján – hogy megítéljék, ki az, aki fenyegeti őket.

Két kenyai törzs tagjai voltak a kísérleti alanyok, a maszájok és a kambák. Az előbbiek időnként megölnek egy-egy elefántot, az utóbbiak, azaz a kambák, sohasem közelítenek feléjük rossz szándékkal.

A kenyai Amboseli Nemzeti Parkban végzett vizsgálódás szerint a maszájok hangjára megriadnak az ormányosok, mert a maszáj hang muszáj, hogy félelmet keltsen bennük. Még akkor is, ha az éneklő maszáj egy operaházi tenorista. A kambák viszont meglehetősen bambák, és ezt még egy féleszű elefánt is meglátja rajtuk. Tudja, nincs mitől tartani.

Az elefántok memóriáját nekem is volt alkalmam megfigyelni. Negyvenöt év után újra ellátogattam az Állatkertbe, és még ennyi idő múltán is rögtön felismertem az ormányost. Még véletlenül sem tévesztettem össze egy zebrával, mint ahogy a zebrát sem tévesztettem össze egy börtöntöltelékkel, noha kívülről mindketten csíkosnak látszanak.

Az elefántokról még azt is tudni illik, hogy van afrikai és ázsiai, valamint kis és nagy elefánt. A kicsi az többnyire a fiatalabb. Az öregebb a legnagyobb szárazföldi emlős, még akkor is, ha térdig áll a Nílus vizében. A kis ormányos akkor lesz ivorérett, amikor megerősödik a csontja, ezért nevezik az elefántcsontot ivorinak is. Az angolban ezt úgy mondják: I worry, you worry, de már he worries, amiből az derül ki, ha angolul szólnak az elefánthoz, könnyen összezavarják, hiába jó a memóriája.

Azt mondják, az elefántok csordában élnek, bár én úgy tudtam, hogy Afrikában vagy Ázsiában, de az én emlékezetem nem olyan jó, mint az övék. Egyébként az elefánt, minden tévhit ellenére, csak annyiban hasonlít a borzra, amennyiben egy borzalmasan nagy állat.

Őse – állítólag a mamut volt – amiből félreérthetetlenül következik, ha egyszer majd lebontják a Széna téri Mammut plazát, Elefántot húznak a helyére. Nagyanyám idős korára a hamut is mamutnak mondta, viszont a lekvárral tele fánkról sohasem hitte, hogy elefánk. Ebből is kiviláglik, milyen jó memóriája volt.

Az elefántok hátán hülye turisták szoktak lovagolni, ami fordítva nem igaz. Elefántok nem lovagolnak a turisták hátán, s a túrakedvelők sem ülnek lovak hátára elefántolni.

Mindebből az következik, hogy a tudósoknak még nagyon sokáig kell figyelni az elefántok életet, hátha idővel rájönnek sok olyan dologra, ami nekem nem sikerült.

Bányai Tamás

2017-ben bekövetkezett haláláig az Irodalmi Élet oszlopos szerzője volt. Társhonlapunk, a Regénytár közösségi díjat nevezett el róla.

Ne hagyja ki ezt sem: