Ikarosz Csernobilben

2016.04.26.
Olvasták: 1.8K
ikarosz_i

Ma van harminc éve, hogy egy addig teljesen ismeretlen ukrán kisvárosban elszabadult a pokol, és ezzel új korszak teremtődött az emberiség történelmében: a Csernobilben bekövetkezett atomkatasztrófa megnyitotta a kapukat a posztapokaliptikus éra előtt. Ezt megelőzően nem létezett olyan világvége vízió, amely a megjövendölt totális pusztulás ellenre, látens módon azért ne hitt volna abban, hogy az ember végül mindent megúszhat. Csernobil világított rá arra, milyen vékony cérnaszálon lóg fölöttünk az a bizonyos kard, amit mi kötöttünk oda. Az emberiség megváltójának hitt atomenergiáról pedig kiderült, hogy nem is annyira olcsó, mint amilyennek látszik. Ma már külön tudományág foglalkozik a környezetszennyezés eme speciális ágával, és az is kibukott a napvilágra, hogy az atom akkor is fenyeget bennünket, ha nem bombák formájában kering a fejünk fölött, hanem elhasznált fűtőanyagként lapul valahol a föld mélyében. Az a bizonyos kard tehát alulról is döfhet.

A csernobili reaktorrobbanás következményeire egész iparág épült. Készült belőle több tucat rémfilm, lövöldözős játék, és újabban már turistaként is be lehet járni az erőmű mellett kialakult szellemvárost. Állítólag a tudomány is sokat profitál a lezárt zónából, mert remek doktori disszertációkat, tanulmányokat lehet írni a háborítatlanul élő állat- és növényvilág fejlődésbeli rendellenességeiről. De mivel az olvadt hasadóanyag fölé épült betonszarkofág továbbra is első osztályú veszélyforrás, nagy nemzetközi összefogással nemrég készült fölé egy speciális mozgatható hangár, ami állítólag száz évre garantálja a sugárzásmentes biztonságot.

Azt mondhatnánk, száz év nagy idő, addig még a technológia is fejlődhet akkorát, hogy akár végleges megoldást találhat erre a felezési idős mizériára, de ha visszanézünk a mögöttünk hagyott évszázadra, minden okunk megvan a félelemre. Azt sem tudjuk, mi lesz holnap, nemhogy száz év múlva. Csernobil állandó törődést és rengeteg anyagi ráfordítást követel, ami csak akkor valósítható meg, ha stabil, fejlődőképes a világgazdaság és kiszámítható, béke felé tendáló a politika. Ha ne adj’ isten jön egy gazdasági krach, és nem lesz több lóvé a hangár karbantartására, vagy ha eszelős fordulatot vesz a politika – mint látjuk, bármikor képes erre –, a hangár épségben tartása mellékes lesz, és egy idő múlva a napi gondjaik közt őrlődő emberek el is felejtik, mi van alatta.  Emlékezzünk csak Pompeii esetére. Amikor betemette a vulkáni hamu, egy ideig még élénken élt a köztudatban, de aztán Rómának egyéb gondjai támadtak, és az elpusztult, betemetett város története átkerült a legendák közé, ahol hamar körbevette a feledés homálya.  1748-ban, amikor véletlenül megtalálták, hatalmas volt a meglepetés, hogy jé, itt egy egész város fekszik betemetve.

De más Pompeii és más Csernobil. Az előbbi nem bánt senkit, az utóbbi viszont olyan, akár egy rettentő fizikai erővel fölruházott, agresszívan szellemi fogyatékos csecsemő, aki csak akkor tűri el, hogy tisztába tegyék, ha előtte teletömik nyugtatókkal. Ahogy jeleztem, Csernobilt kedvelt terepként használja az ijesztgetésre szakosodott művészet minden ága, de az valahogy elsikkad a próbálkozások között, hogy vajon mit ügyködtek össze a szovjetek, mielőtt így elbarmolták ezt az egészet? A filmek, képregények, videojátékok már mind a következményekkel foglalkoznak, pedig az is érdekes lehet, milyen alantas politikai vagy egyéb szándék vette rá a korabeli tudósokat arra, hogy megkezdjék azt a bizonyos kísérletet. A tanulság innentől az, hogy a tűzzel akkor sem szabad játszani, ha úgy érezzük, erős a sporhet oldala.

És hogy a címhez visszatérjek, vagy inkább megmagyarázzam, ezen a baljós kicsengésű jubileumon egy régi, és talán nem is túl ütős poén jutott eszembe: a nyolcvanas évek vége felé, szülőfalum videoklubjában forgattunk egy kis szkecsfilmet, amely a Daidalosz-Ikarosz legenda újrafeldolgozása, aktualizása volt. A film végén Daidalosz így intette óvatosságra Ikaroszt: vigyázz, fiam, Csernobilhez közel ne repülj!

Azt már sosem fogjuk megtudni, hogy a fiú szótfogadott-e az apjának.

Majoros Sándor

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.

Ne hagyja ki ezt sem: