Idiótának lenni menő?

Találtam egy hírt, aminek lényege röviden a következő: egy ausztrál férfi összeveszett a lakótársával, ezért elhatározta, hogy véget vet a saját életének. Már ezt sem nagyon értem, mert ha tényleg veszekedett valakivel, miért önmaga ellen fordult, de ezt az abszurdumot részben megmagyarázza a folytatás. Az ipse egyáltalán nem fényes elmeállapotával arra a következtetésre jutott, hogy ha olyan helyzetet teremt, amivel veszélyezteti mások életét – vagy meg is öl valakit – a rendőrség le fogja őt lőni. Fölfegyverkezett hát késekkel meg egy íjjal, és elindult az egyik szupermarketbe áldozatot keresni. Talált is egy kislányt, aki éppen a biciklijét zárta be. Gondolkodás nélkül rálőtt, de szerencsére csak megsebesítette. Ezzel kezdetét vette egy rémfilmbe illő üldözés: a kislány menekült, az őrült pedig követte és nyíllövésekkel próbálta leteríteni. A legszomorúbb ebben az egészben mégis az, hogy a fazont a rendőrség végül nem lőtte le, csak elfogta, így hosszas procedúra után nemrég 10 év börtönbüntetést kapott.

A jólelkű olvasók, akik mindenben a megbocsáthatóságot keresik, erre biztosan azt mondják: nincs ebben semmi különös, a világ mindig ilyen volt. Az ép elméjű többség közé keveredve sajnos fel-felbukkannak beszámíthatatlan alakok is, akik bizony elkövetnek ezt-azt. A hivatalos álláspont az, hogy ezek az emberek mentális betegségben szenvednek, így a tetteikért nem vonhatók felelősségre, és ez részben jogos is. Szintén nem újdonság a hírekre jellemző szenzációéhség. Én is rákattintottam erre a hírre, ami nem biztos, hogy megtörtént volna, ha arról számol be, hogy egy bácsi tegnap könnyed sétát tett egy parkban. Az emberi elme már csak ilyen: sokkal jobban érdeklik a borzalmak, mint a szabálykövető életmód, és ezt a sajtó is pontosan tudja.

Ennek ellenére úgy érzem, egyre inkább eluralkodik az őrület ezen a planétán. Azokban a régi, klasszikus időkben, amikor a bulvárhírekben még a kéjgyilkosok vitték a prímet, elképzelhetetlen volt egy olyan eszmei háttér, ami manapság jellemzi a civilizált országok többségét. Csak egy példát említenék: ma már egyre több helyen is hivatalos az a tézis, hogy a férfiak is szülhetnek. Nem számít, hogy ennek van egy komoly biológiai akadálya, aki ezt kétségbe vonja, az hímsoviniszta, vagy ami még ennél is durvább: a toxikus maszkulinitás hirdetője.

Az én hevenyészett elméletem az, hogy a deviancia olyan, mint az árvíz: ha nem emelünk az útjába gátakat, szétterjed és mindent beborít. Valahol ez a magyarázata annak, hogy egyre több ilyen abszurd hír bukkan fel. Egyszerűen azért, mert divat lett őrült módon viselkedni.

Mi pedig nézzük, olvassuk rémhíreket, és szörnyülködünk, hogy atyavilág, hová jutottunk. Mintha az egész emberiség szánt szándékkal rohanna neki a falnak, mert nem hiszi el, hogy az betonból van. Miért is hinné? Ha a férfiak szülhetnek, akkor a beton is lehet egy puha, szivacsos anyag. Lehet próbálkozni ezzel is, azzal is.