Hol legyen az Északi-sark?

2016.06.02.
Olvasták: 1K

Közismert tény, hogy a klímaváltozás következtében gyakorlatilag elolvadt az Északi-sark jégtakarója, miáltal ez a földrajzi pont úgyszólván megszűnt abban a formában létezni, ahogy eddig ismertük. De a modern technológia szerencsére lehetővé teszi, hogy a Föld bármely pontján kialakíthassunk egy mesterségesen hidegen tartott Északi-sarkot. Sajtóértesülések szerint már most számos ország jelentkezett, hogy szívesen vállalná a soron következő Északi-sark megrendezését.

Mivel hazánk egy feltörekvő, ambiciózus nemzet, mi sem maradhatunk ki ebből a buliból, és hogy ezt komolyan gondoljuk, abból is látszik, hogy máris parlamenti különbizottság alakult a Magyar Északi-sark pályázat ügyének egyengetésére. Informátoraink szerint a kormány erre a célra már el is különített egy jelentős összeget, hogy a hatástanulmányokat és elaborátumokat, no meg azt a több tízezer hűtőládát, amelyekben a jeget gyártanánk, legyen miből finanszírozni.

A tervek szerint, ha a nemzetközi döntőbizottság nekünk ítéli meg az Északi-sark kialakításának, azaz megrendezésének jogát, Budapestet pazar jégbirodalommá fogjuk varázsolni, tekintet nélkül az időjárási vagy a politikai helyzetre. Igaz, hogy az ezzel járó költségek a mostani, legatyásodott, jég nélkül maradt Északi-sarkig nyúlnak, de a kormány szerint a befektetés hosszú távon meg fog térülni. Elég csak a manapság igen kelendő világpiaci áru, a jéghegyek és jégdombok exportjára gondolni, amelyekhez a hazai járműipar beszállítóként gyárthatná a mini Titanicokat.

Regénytár Press

Javarészt internetes hoaxokra támaszkodó hírügynökségünk, amelynek anyagait vétkes könnyelműség lenne komolyan venni.

Ne hagyja ki ezt sem: