Az uborkafáról nemrég lepottyant egy túlérett cikk, amely azt taglalja, miként alakul majd át az ember röpke húsz évezred alatt, ha azt vesszük figyelembe, hogy a mögöttünk hagyott hasonló időtávlatban mennyit, és hogyan változott. A tudomány abból a logikából indul ki, hogy az ősembert az életmódjának folyamatos javulása gyalulta, alakította és nem utolsó sorban finomította. Kétségtelen, hogy a valaha volt halászó, vadászó, kőbalta hajigáló élet tovatűntével az ember vonásai finomabbá váltak, mígnem elértünk a mai korba, ahol a finom puhaság szinte már alapkövetelmény.
Ha ezt a vizsgálódási módszert követjük, és hozzá még a mesterséges intelligenciát is bevetjük, akkor nem nehéz eljutni arra a következtetésre, hogy 20000 év múlva az ember már csak halványan fog emlékeztetni a jelenkori önmagára. Igaz, sokan azt is kétségbe vonják, hogy fajunk egyáltalán megéri a 22. évszázadot, de ha ezt a gondolatot elhessegetjük, és tisztán a fejlődést vizsgáljuk, akkor a fenti képen látható lényre kell számítanunk. A mozgáshiány, a nem megfelelő táplálkozás és a tűrhetetlen mértékű mobiltelefon bámulás megteszi majd a hatását, bár a valóság lehet, hogy ettől százszor riasztóbb lesz.
Az is nagyon érdekes kérdés, hogy a velünk szimbiózisban élő okostelefonjaink miként fognak ehhez a körülményhez adaptálódni. Egyes vélekedések szerint ők is növekedni fognak, mások viszont azt állítják, hogy valamilyen módon beépülnek majd a szervezetünkbe, így nem lesz szükség az ujjheggyel történő folyamatos csuszatolásukra. Például bekapunk egy tablettát, ami olyan lesz, mint a drog, csak éppen mobiltelefon víziókat gerjeszt, vagyis amíg hat, magunk elé bámulva nem a világot, hanem egy mobileszköz kijelzőjét látjuk.
Húszezer év temérdek idő a történelemben, de semmiség az evolúcióban, ha a természet bölcsességét vesszük alapul, mert ő semmit nem bíz a véletlenre. Százszor, ezerszer is ellenőriz egy hibajavítást, mielőtt használatra kibocsátja, nem úgy, mint a jelenkori szoftverfejlesztők, akik szinte hetente adnak ki a termékükről frissítéseket, amelyek valódi rendeltetésével ők maguk sincsenek tisztában.
Szóval a jövőkép eléggé riasztó, de reménykedjünk, hogy a köbükunokánk köbükunokája mégsem ilyen gnóm lesz, mint amit a MI róla alkotott. Talán azért, mert a természet ősanya jóval előbb gondoskodik a megoldásról.
