Hideg nyalatok nyári melegben

2015.07.16.
Olvasták: 804

A „hideg nyalat” nagyon régen, de tényleg régen, még a nyelvújítás előtt, a fagylalt volt. Így, ilyen egyszerűen, semmi részletes etimológiai megvilágosítás, mert most nem ez a fősodor. Ez csak a kiindulási pont.

1. A fagyizó

A fagyizónak híre van, szájról szájra, fészről fészre terjed. Messze vidékről is zarándokolnak ide, így mindig hosszú sorok állnak a különlegességeket felvonultató pultok előtt. Ez itt a hideg édességek Kánaánja, cukrászati költemények/remekművek gyűjteménye. Robusztus /vagyis akkora, mint egy békebeli kredenc/, atlétatrikós és atlétatermetű fiatalember került a sor elejére. Minden látható testfelülete tetoválva (varrva, ha így jobb). Rajta virított minden ismert – tiltott és betiltott – önkényuralmi jelkép (szóval konkrét politikai állásfoglalással nem lehetett megvádolni). Olvasható volt rajta még az utónévkönyv női neveket tartalmazó fejezetének rövidített jegyzéke, biztos érzelmi időrendben, mert betűrendben nem. Kettő áthúzva, hát igen, a szerelem is véget ér egyszer. Nyakán rejtélyes keleti jelek, ha szerencséje van, nem egy kínai séf napi ajánlata. Bal karján a városnév (rovással is), ahova esetleges eltűnése/megtalálása után visszaszállítandó, mindez két vértől csepegő, indákkal körülfont tőr között. Műremek volt. Hangosan olvasta a választékot, elég lassan, mondjuk  /a békesség és a tapintat kedvéért/: tagoltan és figyelmesen. A vörösboros eper könnyebben ment, a miami álom és a mascarpones amorella csak így fonetikusan, ahogy írva vagyon. A tiramisu már nyelvtörőnek bizonyult, a pina colada feliratnál kicsit elhalkult és bevörösödött a nyaka. A többi kisilabizálására már kísérletet se tett. Az ínyencségekre áhítozó, egyre szaporodó tömeg türelmesen várt. Elnézve az erőpólóból kitüremkedő izmokat, mondjuk, megértem. A tagbaszakadt fickó végül döntött. Kért egy gombóc csokit, meg egyet a vaníliából. Nesze neked választék!

2. A jégkrém

A kövér – mondhatnám túlsúlyosnak is, de akkor nem jönne át a poén, ami persze lehet, hogy így se. Szóval a kövér férfi alig lépett ki a boltból, már tépte is le az egyik jégkrémről a papírt, mohón beleharapott, a vastag csokoládéréteg csak úgy roppant a foga alatt. Néhány gyors harapással eltüntette az egészet, majd lerogyott a legközelebbi padra. A másodikat már lassabban bontogatta, cuppogott, egy vaníliacsöppet óvatosan felnyalintott. Ragacsos kezét pocakján megfeszülő ingébe törölte. Körülnézett, de nem volt sehol árnyék. Alig figyelt rá, hogy a naptól cserzett arcú öreg leereszkedett mellé, és váratlanul érte, amikor az szólt hozzá: „Vigyázni kéne magára, sok bajt okoz, ha valaki ilyen jó súlyban van, már meg ne bántódjék a szóért. Főleg hőségben nem szabadna  habzsolni, mert majd beüt a mennykő. Szegény szomszédom is így járt, hiába szóltunk neki, aztán már vitte is el a mentő.” Megkeseredett a szája íze. Mit akarhat tőle ez a fogatlan vénember? Sose látta azelőtt. Ócska kabát van rajta meg egy sokat mosott fehér ing nyakig begombolva, de meg se kottyan neki a hőség. Ő meg izzad, a nadrágja korcában megáll a víz. Honnan veszi a bátorságot, hogy így ismeretlenül faggassa, hogy hány kiló, meg mennyi a cukorja meg a koleszterinje, meg csak sóhajtozik, sajnálkozik. Hirtelen pattant fel, kicsit bele is szédült, az alig megkezdett jégkrémet belevágta a szemetesbe, felkapta a két dugig pakolt cekkert, és kacsázva nekivágott az utcának. A sarokról kopott rövidnadrágos, vékonyka kisfiú szaladt a padhoz. Az öreg óvatosan kiszedte az olvadozó jégkémet, és a piszkos kis kézbe nyomta: „No, egyed! Mondta öregapád, hogy lesz néked is csemege.” A gyerek földöntúli mosollyal az arcán nyalogatta a csöpögő édességet. A nap égetően sütött. Hiszen nyár van. Kinek ilyen, kinek olyan.

Salánki Anikó

A Regénytár 2014-es jubileumi novellapályázatának első helyezettje.

Ne hagyja ki ezt sem: