Nem mondhatnám, hogy elvakult híve vagyok a modern technikának, azon belül pedig a mobiltelefonoknak, de egészen mostanáig remekül álltam az újabb és újabb készülékek attakját.
A hősiességnek viszont éppen úgy határa van, mint az emberi türelemnek, ami köztudottan nem vetekedhet a krokodiléval. Vettem hát egy új, csúcskészüléket. Azt nem mondom, hogy a gatyám is ráment, de a madzagja igen. Megfogadtam viszont, hogy nem esek bele abba a bűnbe, amit a föld kétmilliárd valahányszázezer lakója napi rendszerességgel elkövet: nem fogom Aladin csodalámpáját idéző módon dörgölni és nem is kivételezek vele. Azt kapja, amit megérdemel, sem többet, sem kevesebbet.
Mobiltelefonról van szó, alapszükséglete például a töltés. Richtig fel fogom tölteni, amikor eljön az ideje, de nem csábulok bele az ultragyors cugehőrbe, a napelemesről nem is beszélve. Egy jobb zsinórt viszont megengedek neki, mert ez számomra is előnyös. Az olcsó, kínai zsinór könnyen zárlatos lesz, úgyhogy ez a befektetés amennyire ésszerű, annyira indokolt.
Ugyanez mondható el a védőtokról és a védőfóliáról is. Nélkülük a mobilom olyan sérülékeny, mint meztelen csiga a sóbányában, úgyhogy kutya kötelességem biztosítani számára ezt a védelmet, amelynek fontos kiegészítése a szakszerűen megoldott tárolás. Úgy találtam, ha a garázsból kiköltöztetem a kocsit – a ház előtt is elálldogálhat –, a mobilomnak elég helye lesz a zavartalan működéshez.
Felületes ránézéssel egy egész garázs kicsit túlzónak tűnhet a mobilhasználathoz, de ha beszerelek neki egy tévét, egy kandallót meg egy jakuzzit, már jobb lesz az összkép. A jakuzzival igaz, kissé bizonytalan vagyok, mert a mobilom csak részben vízhatlan, de essünk túlzásba: pálmakertet mégsem telepíthetek egy telefonkészülék kedvéért!
Kandallót viszont igen! Előtte, ahogy angol főúri körökben szokás, kipreparált medvebőrrel, csizmatartó bronzráccsal meg effélékkel. Ha pedig a mobilom úgy dönt, hogy hölgyvendéget fogad, ott lesz a sarokban egy italpult, roskadásig megpakolva olyan USB-s töltőkkel, amelyektől a rózsaszínű lánytelók mindig beindulnak.
Biztos vagyok benne, hogy a mobilom jól fogja érezni magát ebben a környezetben, bár erősen gondolkodom, hogy mindezt inkább a lakásomban valósítom meg és én költözöm ki a garázsba. Nekem az ottani puritán környezet is jó lesz, elalszom például a szerelőaknában is, és ha kell, fáradt olajjal mosok fogat. Azt nem várom el, hogy a mobilom a nap bármely szakában a rendelkezésemre álljon, elvégre az ő pozíciójában ügyelni kell a látszatra, de ha jól viselkedek, és szerencsém is lesz, heti egy alkalommal talán számíthatok rá. Addig is veszek neki egy hátaslovat, nyereggel, meg gyeplővel, hogy lássa: elkötelezett híve vagyok, minden porcikámmal.
Szinte látom is magam előtt, ahogy reggelente fölpattan a szürkére, megsarkantyúzza, és hosszas vágtára készteti a selymes simaságú tengeri fövenyparton. Majd amikor ezzel végzett és az izzadt, kimelegedett hátassal visszajön, nekilátok és buzgón lecsutakolom. Nem a lovat, a mobilt.