Csak és kizárólag évszaki tűnődés, bár anno volt egy olyan össznépi sorozat, hogy „Három tavasz ünnepe”, de erre már csak az élemedett korosztályok emlékeznek, esetleg történelemkönyvekben lehet megnézni, hogy akkor mi is volt. Ebből már csak egy maradt meg – forradalmi –, de már ezen is túl vagyunk. Ez idő tájt riporterek próbáltak gyanútlan járókelőket kérdezgetni Petőfiről, Táncsicsról, meg hogy miként is lehetett 170 évvel ezelőtt, de mesteri módon fogtak ki olyan alanyokat, akiknek halvány fogalmuk se volt az egészről. Vagy teljesen félreértették, hogy most miért is lobog annyi zászló.
Maradjunk a tavasznál. Napsütés – még nem az igazi –, madarak délről jönnek (elszúrták, korai), madarak északra mennek, kinek mit diktál az ösztön. Kibújtak az öntevékeny virágok, azok tudják, mikor kell. A hóvirág már csak emlék, elsiette. Ibolya, meg kis sárga- fehér virágocska, közepén apró cirmos gombocska, meg nárcisz, ilyesmi. Most lapulnak a hó alatt, ezt nem gondolták. Az emberek mindig várják a tavaszt. Nagyon. Már az ókori görögök is, de őket most hagyjuk.
Ha megjön március, felpezsdül mindenkiben a kikelet, ilyenkor jön a kert, a balkon, az erkély rendbe tétele, esetleges csicsásítása. Minden tiszteletem ezeké az embereké. Mert aki azt hiszi – mint idáig én is –, hogy a virágcserép arra lett kitalálva, hogy abba virágot ültessünk, az téved. Hatalmasat. S nincs fantáziája, tehát nem kreatív, sújtsa megvetés. Mert színesre festett cserépből cuki kis kerti díszeket lehet kreálni, például kék fejű, lila-zöld testű csigát, békát, ilyesmit. Aztán ki velük a kertbe, hadd kandikáljanak ki a bokor mögül, a bokorhoz természetesen kavicsokból kirakott pillangós ösvényeken lehet eljutni.
Ezt megalkotni kicsit macerás, de ha elkészül, a szomszéd besárgul az irigységtől. Aki kicsit is ki akar tűnni, függőleges kertet épít a vízszintes kertbe. Ehhez fel lehet használni bádog vízelvezetőt, kerti létrát, egymásra rakott cefrés hordókat, ez utóbbiak úgyis üresek egyelőre. Ja, virágtartót lehet még alkotni rozsdás vagy pirosra festett talicskából, régi felniből, vagyis kopott zöldséges ládából, ócska lavórból, kis kádból. Itt már tényleg nem szab határt a fantáziának semmi, csak ha már mindent felhasználtunk a sufniból, és sanda pillantásokkal méregetjük a konyhai habverő üstöt, ami még Matild néni hagyatékából maradt ránk, akkor kell azért befejezni alkotó tevékenységünket. Mindent sikerült újra hasznosítani, amit csak lehetett. S még nem ejtettem szót a házi barkácsolású kerti bútorokról, autókerékből vagy raklapból, vagy egyébből készültekről. Itt a tavasz, vagy itt lesz előbb-utóbb, begyűrűzik a „Csináld magad!” kerti mozgalom újabb évada.
Mert a kreativitásnak csak a helyhiány, esetleg a kerítés szab határt. Vagy még az se.
