Nem kell mondanom, hogy a jó egészség mennyire fontos az ember életében. Sajnos a fittség megtartására nem lehet biztonsági őröket szerződtetni, kondícióját mindenki saját magának biztosítja így vagy úgy. Ehhez néha orvosokra és gyógyszerekre van szükség. S persze pénzre is, mert az egészség fenntartása nem olcsó mulatság.
Erre jöttek rá az Iszlám Állam terroristái, akik minden bizonnyal azt is tudják, tevékenységük folytatásához is kell az anyagi fedezet. Nem is kevés. Nem tudom, ki vagy kik finanszírozzák őket, a tények szerint azonban ez a támogatás sem elegendő, újabb pénzforrás után kellett nézni. Kézenfekvőnek tűnt az általuk kivégzett szerencsétlen emberek holttestének hasznosítása. Köztudott, hogy világszerte sokan várnak szervátültetésekre, mely számukra az utolsó reménysugár lehet életük meghosszabbítására. Akinek van, az szívesen fizet akár horribilis összeget is az igényelt vesére, májra, szívre, s minden egyéb átültethető emberi alkatrészre. Csak donorból akad kevés.
Ezen e helyzeten akart változtatni az Iszlám Állam, amikor áruba bocsátotta az általuk kivégzett emberek testrészeit. Hogy ki a vevő, azt sötét homály fedi, de hogy akad vevő, az szinte bizonyos. Legalábbis ezt igazolják azok a sírfeltárások, amelyeknek során kiderült, az elhantoltak egy jelentős részének hiányzik valamelyik belső szerve. Ez minden jóérzésű és józan felfogású ember számára gyomorforgatóan felháborító.
Csakhogy a pénz beszél…
S ha már pénz, akkor azt is szóba hozom, amit megdöbbenéssel olvastam a minap. Mégpedig, hogy az Egyesült Államok Hadügyminisztériuma nagyságrendekkel többet költ Viagrára, mint amennyit a magyar állam stadionok építésére fordított. És tudtommal az sem volt kis összeg. Állítólag az Irakból, Afganisztánból hazatért obsitosok az ágyban már nem tudnak olyan könnyen boldogulni, mint tették azt a harctéren. Ugyanakkor kétségtelen, a kiegyensúlyozott és kielégítő szexuális élet éppen olyan fontos a jó egészséghez, mint a rendszeres táplálkozás. S ha a lelki, testi egyensúly megtartásához Viagra kell, akkor ne takarékoskodjunk a kék bogyóval. Kerül, amibe kerül. Az amerikai hadügyminisztériumnak legalább van miből áldozni ilyesmire is.
A Viagra jótékony hatására mások is rájöttek. Az argentin River Plate futballcsapat orvosai szerint a kék pirula elősegíti az oxigén áramlását a szervezetben, így a játékosok könnyebben jutnak levegőhöz a mérkőzésen. A szóbanforgó Libertadores-kupa mérkőzést a boliviai Estadio Jezús Bermúdezben kell lejátszani. Ez a stadion a tengerszinttől háromezer-hétszáz méter magasan fekszik, s ilyen magasságban bizony könnyen kifullad az ember. Még akkor is, ha labdába sem rúg.
Ugyancsak jól mehet a Viagrát gyártó gyógyszergyárnak, amelynek vezetői bíznak abban, hogy más területeken is alkalmazható lesz a népszerű kék pirula. Az lehetne a legnagyobb dobásuk, ha az Iszlám Állam fegyvereseit sikerülne meggyőzni, emberi szervek helyett Viagrát forgalmazzanak ők is.
Ja, és hogy hagyják abba az esztelen kivégzéseket. De ez a feladat Allahra hárul, bár úgy tűnik a muzulmánok istenéből hiányzik a kellő megértés.