Nálam sokkal okosabbak sem tudnák kristálytisztán megfogalmazni, mit hibáztunk el, de hogy valami nagyon mellément, az hót ziher. Íme, a példa: a minap valahol, valaki félreütött egy adatot, és átmenetileg lenullázott vele egy dúsgazdag pénzügyi firmát.
Ez is a modern hírközlés egyik velejárója: a fénysebességgel áramló és kavargó információ magával ragadta, és kezelhetetlenné tette a normális üzletmenet emberi ésszel felfogható és irányítható folyamatait. Nem csoda, hogy néha már olyan érzésünk van, mintha ez az egész üzleti-pénzügyi kavargás automatikusan, emberi beavatkozás nélkül, a maga rideg, gépi szabályrendszere alapján alakulna olyanná, amilyen. A világ sorsáért aggódók eközben különféle törvényekkel és rendeletekkel próbálják menteni a menthetetlent, mert hiába süt belőlük a jobbítási szándék, csak bonyolítják a helyzetet. Ahelyett, hogy világos és racionális útmutatók lennének, a törvények csupán tetszés szerint értelmezhető szóhalmazok. Az pedig már menet közben derül ki, hogy a megrendszabályozni kívánt jelenség a saját, eredendő összetettsége miatt nemcsak immunis a törvényi beavatkozásra, hanem azonnal ellenreakciót vált ki. Jó példa erre a dohányzás szigorításával kapcsolatos tiltás: amióta nem szabad zárt helyiségben pöfékelni, a bagósok az utcán eregetik a füstöt, ami miatt a közéjük keveredő nemdohányzók többet szívnak, mint azokban az időkben, amikor még a külön erre a célra kijelölt szobákban szabadott cigarettázni. Kéne még egy rendelet, hogy járdán, vagy a 18-adik életévét be nem töltött személytől számított 5 méteres sugarú körben is tilos rágyújtani, de ez újabb közlekedő edényeket nyitna meg, ami újabb rendeletért kiabálna és ez így folytatódna vég nélkül.
A hidegháború éveiben, amikor a nagyhatalmak egymás felé fordított rakétákkal igyekeztek fenntartani a patthelyzetet, a katasztrófafilmek és katasztrófaregények előszeretettel vizionáltak ilyen, félreütésből származó világvégeket. A szóbeszéd szerint volt is rá példa, hogy csak a véletlenen múlt a világ megmaradása, de hogy ez a borzalom egy rossz helyre bepötyögött számadat miatt, rakéták és gombafelhők nélkül is bekövetkezhessen, az már maga a téboly.
Nagyon idekívánkozik az, amit nemrég Lükurgoszról, a nagy spártai reformerről olvastam. Szó szerint nem tudom idézni, de a lényeg valahol ez: sosem vésték kőbe a törvényeit, mert olyan rövidek és egyszerűek voltak, hogy minden spártai tudta őket emlékezetből. A törvények elítélték a harácsolást, új pénzfajtákat vezettek be, melyek olyannyira súlyosak és nehezen kezelhetők voltak, hogy körülményes és értelmetlen lett volna fölhalmozni őket. Erény lett az egyszerűség. És nem csupán az életmódban, hanem a beszédben is. Az állampolgárok megtanultak röviden és velősen beszélni, nem vesztegették az időt hiábavaló, körmönfont fecsegésre, ehelyett inkább egy-egy hasznos dolgot cselekedtek, mely a közösség érdekeit szolgálta. És fellángolt újra a nemes hazaszeretet, mely alig-alig pislákolt a spártaiakban. Mindnyájuk jellemzője lett újból a hősiesség, az önfeláldozás.
Vehetjük róluk a példát.