Megesik, hogy a karácsonyi ajándékozás a teljes nihil, a kilátástalanság és ötlettelenség csupasz mezejére taszajt bennünket, amikor is – végső kétségbeesésünkben – könyvet ajándékozunk szeretteinknek. Ezzel a módszerrel próbáljuk meg letudni azt, ami normális esetben rengeteg figyelmet és törődést kíván tőlünk, pedig a karácsonyra kapott könyv ugyanolyan kínos az ajándékozónak, mint a megajándékozottnak. Az előbbi álságosan próbálja mentegetni magát, hogy a szóban forgó kiadvány maga az írott tökély, miközben gyöngyözik a homlokán a verejték, mert tudja, hogy a megajándékozott sem ült modellt, amikor a naivitás szobrát mintázták.
Abból indulván ki, hogy ezeket a karácsonyfa alá tett kiadványokat csak annyira forgatják, amennyire egy kínai betűkkel ellátott cipősdobozt, olyan fake könyveket kéne gyártani, amelyek külsőre a megszólalásig hasonlítanának az igaziakra, de belül csak üres papírskatulyák volnának. A borítójuk természetesen nem hagyna maga után semmi kívánni valót: rendelkeznének szerzővel és címmel, meg persze hátlapszöveggel – alatta ott hivalkodna a vonalkód, az ISBN szám stb. —, hogy aki szükségét érzi, elolvashassa, miről szólhatna ez az izé, ha valódi lenne. Aki például megkapná karácsonyra a Híres emberek fürdési szokásai című fake kiadványt, a hátlapszövegből megtudhatná, hogy csupa világsztár fürdéssel kapcsolatos allűrjéről, mániájáról tájékozódhat(na) benne, az intim részleteket is beleértve. Ez már döfi!, mondhatná a megajándékozott udvariasan mosolyogva, hozzátéve, hogy ez tényleg remek olvasmány lesz, aztán a cuccot félretéve nekieshetne a bejglinek, másnap meg már el is felejtené az egészet, mert nagyobb szüksége volna egy adag szódabikarbónára.
Továbbfejtve ezt a gondolatot azt sem tartom kizártnak, hogy lassan, de biztosan egész iparág épülhetne ezekre a fake kiadványokra. Megjelenhetnének például a dobozművekről írt mélyenszántó kritikák, az őket jegyző szerzők pedig annyit fecseghetnének a művek létrehozásának buktatóiról, amennyit nem szégyelnének. Ez volna a dolog igazi bukéja: a légiesített belsejű könyvekhez valódi irodalmi nyüzsgés kapcsolódhatna. Ha jobban belegondolok, ez mintha már meg is valósult volna.