(tréfás jelenet)
Szín: puritán egyszerűséggel berendezett parányi iroda. Középen íróasztal, melynél egy hivatalnok aktákat rendezget.
Kopognak, az ajtó kinyílik és belép az ügyfél.
– Tiszteletem! Ez az E-KÉZ hivatal?
– Ha a saját kezével írt művét szeretné hitelesíteni, jó helyen jár.
– Ez a szándékom.
– Miről lenne szó? Regényről, novelláról, esetleg egy humoros jelenetről?
– Az életem fő művéről! (vaskos kéziratköteget vesz elő, és ráteszi a hivatalnok asztalára).
– Ezt a saját kezével írta?
– Az utolsó szóig!
– Semmi ChatGPT?
– (Zavartan köhög) Khm… khm… semmi!
– Van a kéziratnak gépbe tölthető változata?
– Mi szükség erre? Láthatja, hogy kézzel írtam, szabványos macskakaparással.
– A kinézet még nem bizonyíték. Írat egy regényt a mesterséges intelligenciával, aztán átmásolja, és idetolja elénk. Mi arra vagyunk kíváncsiak, hogy a szöveg mennyire emberi.
– Ha a kidolgozásra gondol, biztosíthatom, hogy beleadtam apait-anyait!
– Ami túl jó, az mindig gyanús.
– Már megbocsásson, de ezt nem teljesen értem: a ChatGPT köztudottan trehányan fogalmaz. Giccses és csak úgy ömlik belőle a dilettantizmus. Nem az volna az emberi kéz bizonyítéka, ha az írás ennek ellenkezőjét mutatná?
– Lehet, hogy a mesterséges intelligencia giccses, de azt önnek is el kell ismernie, hogy a kortárs irodalom túlnyomó része is ilyen. Az írók nem sokat foglalkoznak a cselekménnyel, inkább szöveget gyártanak, ahogy a ChatGPT.
– Az én regényem nem ilyen.
– Éppen ez vele a bökkenő (lapozgatja a paksamétát). Furcsán zavarba ejtő ez a hangvétel, nem illik a kánonba.
– De hát nem ez a remekmű jellemvonása?! Kilóg a sorból, nehezen megfejthető, mégis megfog és zseníroz!
– Ugyanez a ChatGPT-ről is elmondható. Szóval ezt a tanúsítványt nem szabad elkapkodni.
– Akkor mi az ügymenet? A regényemet elolvastatják egy szakmabelivel?
– A szakmabeliek veszettül féltékenyek egymásra, a kritikusok pedig természetükből adódóan lehúznak mindent, ami formabontó.
– Mégis kell, hogy legyen valamilyen megoldás, ha már berendezkedtek erre az eljárásra.
– Nos igen, van megoldás: a művét betápláljuk a mesterséges intelligenciába. Ha azt mondja, semmiköze hozzá, akkor ő írta, ha pedig beismeri, kacagunk egy jót.
– De így mindenképpen el fognak utasítani!
– Ez csak természetes. Azt nem vonjuk kétségbe, hogy a mű a saját agyszüleménye, és hogy a saját kezével írta le, de hogy közben nem kukkantott be a ChatGPT-be, azt kötve hiszem. Tegye szívére a kezét és vallja be: a helyszínábrázolást maga is a ChatGPT-re bízta, és amit tőle kapott, azt csak átfaragta, megnyesegette, majd betette a szövegébe. Akármibe merek fogadni, hogy a regényében hemzsegnek az ilyen részletek.
– Hát… mi tagadás a kulimunkát rábíztam a mesterséges intelligenciára, mert ma már mindenki ezt teszi, de maga a produktum, a szerkesztés a koherencia, a stílus száz százalékig egyéni.
– Kedves uram, ön azt akarja nekem bebizonyítani, hogy egy műtrágyával doppingolt veteményeskert gyümölcse száz százalékig bio.
– Ha ennyire szigorúak, akkor mire nyomják rá azt a bélyeget? Csak a régi klasszikusokra?
– Azokra sem. A mesterséges intelligencia róluk is kimutatta, hogy tele vannak modellezhető algoritmusokkal. Az Odüsszeiának például majdnem a fele nyelvi klisé.
– Akkor kinek adnak tanúsítványt?
– Nagyon senkinek. Vagy ha mégis valakinek, azt csak azért, mert megsajnáljuk. Legyen boldog, ha abba az illúzióba ringathatja magát, hogy a műve emberi kéz munkája.
(taps, nevetés)
