A világszerte magasan jegyzett exjugoszláv filmgyártásnak még ma is érezhetők az utórezgései. Időről időre, szinte menetrendszerűen fölbukkannak olyan figyelemre érdemes produkciók, amelyek bár nem jutnak el a világhírnévig, de ha valaki rájuk talál, mindenképpen különleges moziélményt kínálnak. Ilyen csemege például a rendezőként az ezredforduló után kiteljesedett Miroslav Momčilović egyik legutóbbi alkotása, a 2012-es Emberhalál a Balkánon. (A magyar cím az én szabad fordításom, a film eredetije így hangzik Smrt čoveka na Balkanu.) Ezt a filmet nagy eséllyel soha nem mutatták be a magyar mozikban, vagy ha igen, nem lehetett hosszú ideig műsoron.
Valójában egy filmként beállított színpadi játékról van szó, mert az egész történet egy lakótelepi lakás nappalijában játszódik, pontosabban végig azt látjuk, amit az itt elhelyezett webkamera felvesz, egyetlen vágás nélkül, ami tovább erősíti a színdarab illúzióját. A történet szerint ebben a lakásban egy neves zeneszerző lakik, aki öngyilkosságra készül, de mielőtt főbe lőné magát, beállítja és bekapcsolja a webkamerát a laptopján. A lövésre átszaladnak a szomszédok, és lassan, szinte borítékolhatóan kezdetét veszi a natúr megdöbbenéstől, a groteszken át az abszurdig vezető történetfejlődés. Ennek során nemcsak a lakóknak az elhunythoz fűződő ambivalens viszonya derül ki, hanem az is, ahogy a Balkánon az ilyen tragédiákhoz viszonyulni szokás.
A fekete humor valósággal torát üli a filmben, de hiányzik mögüle az a túlzó, irracionalitásba hajló, őrülen lobogó humorizálás, ami a magyar vígjátékokat az utóbbi egy-két évtizedben jellemezte. Ez a film finoman árnyalja azt, ami egyébként a Kusturica-féle Macskajajban olyan blőd módon rajzolódik ki a Balkánról, félig-meddig hamisan. Ha tehetik, nézzék meg – úgy rémlik, a YouTube-on az egész film elérhető, bár ennek nem néztem utána –, és bár angol felirattal is biztosan élvezhető, szerb vagy horvát nyelvtudással az igazi.