Elysium

2013.12.04.
Olvasták: 1.2K

Valószínűleg már nem sokat kell várni arra az evolúciós ugrásra, amikor a munkából elcsigázottan hazatérő, és a gépiesen legyűrt vacsora után a nap nyűgeit felejteni vágyó modern ember nem a netről leszedett filmek vagy a tévé műsorai közül lesz kénytelen válogatni, hanem néhány kattintással a saját kedve szerint állítja majd össze a személyéhez leginkább passzoló néznivalót. Akinek lesz hozzá kedve és türelme, olyan mértékű finomhangolást is végezhet a saját filmjén, ami a jelenlegi, javarészt hollywoodi kínálatra épülő választékban álomnak is hajmeresztő. Ki lehet majd választani például, hogy a filmben legyen-e szerelmi szál vagy a néző megelégszik a szinte végtelenített szalagon érkező akcióval. Kedv és hangulat szerint lesz alakítható a helyszín, a karakterek jelleme és nem utolsó sorban maga a történet. De ha a napi robottól zombiszerű állapotba keveredett átlagember mindezt túl fárasztónak találja, a filmkészítést teljes egészében rábízhatja számítógépére, és ha úgy találja, a sztori itt-ott módosításra szorul, bármikor megállíthatja a képet, és utasításokat adhat a változtatásra.

Mindezt azért tartottam fontosnak ilyen részletesen kifejteni, mert nagyon remélem, hogy megélem még ezt a kort, és vele együtt a teljesen kiüresedett, semmitmondóan sablonos közönségfilmek halálát. Az év egyik legjobban várt sci-fije tipikus példája ennek a vonulatnak, pedig azok után, hogy a District 9-et is jegyző Neill Blomkampra bízták a rendezését, joggal reménykedhettünk valami nagy durranásban. Ha valaki nem tudná, a District 9 annak idején vissza kézből verte a mezőnyt, mert egyszerre volt groteszk és abszurd, miközben majd szétfeszült az iróniától. Az Elysium már az előzetesében sem ígért ilyesmit, de ez nem jelenti azt, hogy Blomkamp rendezői tehetsége ne hozhatott volna ki belőle valami meglepőt. Némi gyanúra adhatott okot, hogy a szereposztásnál a rendező-forgatókönyvíró úgymond: biztosra ment, mivel a gyerekképű akciósztár Matt Damonra bízta a világmegváltónak kijáró szerepet, miközben a főgonosz Jodie Foster lett. Két igazi húzó név, akiknek viadalából bármi kikerekedhet, ad abszurdum még valami furcsa logikájú szerelmi szál is, de ne legyünk ennyire telhetetlenek.

Ehhez képest a helyzet a következő: a 22. században vagyunk, amikor a Föld már csak egy túlnépesedett szemétdomb. Az elit fölköltözött az űrbe, egy sterilen tiszta, főúri pompával berendezett mesterséges világba, amely maga a megtestesült éden (vagy ha már a római hitvilágnál tartunk, akkor az elízium). De a gazdagság még nem minden: az Elysiumban olyan medikabinok is vannak, amelyek bármilyen nyavalyát nyom nélkül kitakarítanak az emberből. Nem csoda, hogy a lent nyomorgó páriák mind erre a jótéteményre vágynak. Max (Matt Damon) egy jó útra tért bűnöző: elmondhatja magáról, hogy a sorstársaihoz képest kiváltságos helyzetben van, mert legalább dolgozhat, ám a keresetéből a nyomorgásra is alig futja. Tudom, hogy ez becstelenség, de mivel a film átlagot alulmúló módon nívótlan, egy kicsivel többet árulok el a sztorivonalából, mint amennyit illik, ezért aki mindenáron meg szeretné nézni, ugorja át a következő bekezdést.

Egy napon Max balesetet szenved a gyárban, aminek következtében alig néhány napja marad hátra. Mivel az alvilág illegálisan ugyan, de szervezetten próbálja meg a vállalkozóbb kedvűeket eljuttatni az Elysiumra, elvileg van rá esélye, hogy egy medikabinban megkaphassa az életmentő gyógykezelést, ám ehhez rengeteg pénzre volna szüksége. Maxnek egy vasa sincsen, ezért elvállalja az alvilág fejének ajánlatát: egy dúsgazdag üzletember agyából lopja át a gazdasági kulcsadatokat a saját fejébe, és egyfajta élő pendriveként szállítsa le az egész adatbázist. Ezért a cseppet sem kockázatmentes akcióért cserébe megkapja majd az elysiumi állampolgárságot jelentő billogot és a jegyet a paradicsomba vivő űrhajóra. Az egyezség világos, és az akció végre is hajtható, de a rideg és kegyetlen Rhodes államtitkár (Jodie Foster) belepiszkál az ügymenetbe. A törvényeket semmibe véve mozgósítja a Földön készenlétben tartott alvó ügynökeit, akik a lehető legprofibb fejvadászok. A robotvázzal megerősített és agyimplantátummal ellátott halálosan beteg Maxnek innentől fogva a lehetetlennel kell megküzdenie.

Mindebből megállapítható, hogy az Elysiumnak nem is annyira a sablonos, számtalan helyről összerángatott, klisét klisére halmozó történettel gyűlik meg a baja (van benne, egy csipetnyi Mátrix, egy csipetnyi Robotzsaru meg még vagy egy tucat egyéb filmes déja vu, amit rest vagyok kikeresgélni), hanem azzal a fájó ténnyel, hogy már az első negyed órában tudjuk, mi lesz a végkifejlet. Egy ilyen infó pedig hamar kényelmetlenné teszi alattunk a széket, mert hiába a tisztességesen megkonstruált CGI-látvány, csak fészkelődünk. A figurák sablonosak és kidolgozatlanok, még Max sem képes felnőni a feladathoz, mert csak sodródik az eseményekkel, ami nem méltó egy megváltó szerepre méretezett héroszhoz.

Visszatérve a felvezető gondolathoz: az Elysium forgatókönyve annyira ötlettelen, hogy messziről látszik rajta a szándék: készítői olyan közönségfilmet láttak elő, amit a néző a lehető leggyorsabban képes legyen elfelejteni, hogy ha megint ilyen agyonkoptatott motívumokból összerakott mozival kínálják meg, az új iránti kíváncsiság érzésével rohanjon jegyet váltani.

Akinek ez nem elég, legyen türelemmel még egy kicsit, mert már nem sokat kell várni arra, hogy a számítógépek egy rántotta megsütésének ideje alatt képesek legyenek előállítani egy saját ízlésünknek megfelelő filmet. Addig akár fél lábon is kibírjuk.

Elysium – Zárt világ (Elysium) színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi, 109 perc, 2013
Rendező: Neill Blomkamp; szereplők: Matt Damon (Max), Jodie Foster (Rhodes államtitkár), Sharlto Copley (Krueger), Diego Luna (Julio), Adrian Holmes (Manuel), Emma Tremblay (Matilda), Josh Blacker (Crowe), Brandon Auret (Drake), Johnny Cicco (Vincente), William Fichtner (John Carlyle), Alice Braga. Értékelés: 2.

Majoros Sándor

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.