Nem olyan régen egy nagyon csúnya betegség ütötte fel a fejét a világban, amelyet a tudósok Rock and Roll Rézinek neveztek el. Hogy miért éppen így, azt csak ők tudják. Tény, hogy a 3R – ahogy populárisan a kórt megjelölték – nagyon hamar szétterjedt, és óriási pánikot okozott. Aztán kiderült, hogy van rá ellenszer. Nem egy, több is, és éppen ez volt a baj.
Egy tudós tanulmányt tett közzé az International Music Journal szakfolyóirat hétvégi tematikus mellékletében, hogy a Trush Metal nevű szer jótékonyan hat a 3R-re, mert nemcsak gátolja annak kialakulását, hanem a már kifejlett betegség lefolyását is gyorsítja. A világ kormányai ezt követően azonnal moratóriumot rendeltek el a Trush Metal exportjukra, miközben nagy tömegben kezdték gyártani a matéria kivonatolására alkalmas garage bandokat.
Ezzel párhuzamosan a nagy tekintélyű Modern Songs and Evergreens szaklapban megjelent egy másik tanulmány, miszerint a Mississippi Delta Blues már csírájában elfojtja a 3R-t, ezért a vele kezelt páciensek halálozási rátája jóval kisebb, mintha teszem azt, natúr ABBA slágerekkel traktálnák őket. A cikk arra is kitért, hogy a klinikai tesztek alapján a Trush Metal nemcsak, hogy hatástalan a 3R ellen, hanem kifejezetten káros, mert akiket ezzel kenegettek, nem egy esetben ideglötyögést és emocionális labilitást mutattak magukon.
Az emberek, akiket mindeközben a 3R veszett dingókutyaként kerülgetett, elbizonytalanodtak. Nem tudták eldönteni, mihez kezdjenek a Trush Metal készletükkel: hagyják benne a dobozokban, vagy az ablakba kitett 100 wattos hangfal segédletével eresszék szélnek.
Közben egyre több tanulmány keletkezett arról, hogy nemcsak a Mississippi Delta Blues, hanem a Hiphop, a Funky és a Soul is megváltó lehet, ha precízen és személyre szabottan adagolják. Sokan esküdtek a közönséges Tánczenére is, különös tekintettel az Isten véled édes Piroskámra, amit a világon csak egy helyen gyártottak, amíg egy japán retróbanda át nem vette és nem csinált belőle hamisítatlan pop music-ot.
A Trush Metal viszont, amitől olyan sokat reméltek, kerülendő méreggé vált. Aztán a szakmaiság csúcsát képező Broadway Star leközölt egy újabb tanulmányt, miszerint az a másik elemzés, ami a Songs and Evergreensben látott napvilágot téves adatokra épült. A cikk szerzője szerint a Trush Metal igenis képes megfékezni a 3R-t, a már kialakult betegség esetén pedig zanzásítja annak lefolyását. Ezzel szemben a Mississippi Delta Bluesbe vetett bizalom olyan laboreredményekre támaszkodik, amelyek mögül hiányoznak a nagy tömegű koncerteken végzett mérések. A tanulmány odáig is elment, hogy a Mississippi Delta Bluest inkább másnaposság ellen és csak otthoni használatra javasolta.
Nem múlt el egy hét és a Mississippi Delta Bluest támogató tudósok máris reagáltak. Szerintük a Trush Metal a súlyos, kétoldali ízlésficamot ugyan képes tompítani, de más betegségek ellenében olyan mellékhatásokat produkál, hogy ahhoz képest a lobogó őrület kófic. A Mississippi Delta Blues ezzel szemben az csecsemőmirigyre hat, éspedig jótékonyan. A közleményre a Hiphop és a Funky hívei nem reagáltak, mert mind a két oldalról azt kapták, hogy a 3R-et illetően ők csak tüneti kezelésre alkalmasak. De a Soul egyértelműen a Mississippi Delta Blues mellé állt, kifejtve hogy mindkét esetben ugyanaz a hatóanyag védi a legyöngült szervezetet. A Trush Metal Gyártók Nemzetközi Szövetsége erre fölfedte azokat a statisztikákat, amelyek bemutatták, hogy titokban hány politikust, filmsztárt vagy egyéb celebet kezeltek 3R ellen, egyértelmű sikerrel. A számadatok mellett ott sorakoztak azoknak a személyiségeknek a hálálkodó levelei, akik saját bevallásuk szerint az életüket köszönték a Trush Metalnak.
A Mississippi Delta Blues támogatói erre olyan dokumentumokat tártak a nyilvánossá elé, amelyekben az állt, hogy a megszólított személyek közül többen is Trush Metal koncertjegyeket fogadtak el kézen-közön.
A Trush Metal vonal ekkor szintén elővette a bizonyítékait, amelyek ugyanezt árulták el a Mississippi Delta Bluest használó politikusokról, úgyhogy tökéletes lett a patthelyzet.
A 3R világjárvány mindeközben kissé alábbhagyott, de az ellenszer tekintetében ma is tökéletes a bizonytalanság. A fertőzéstől rettegő lakosság önerőből képtelen eldönteni, hogy kinek, hol, mikor és miért higgyen, ráadásul azt is tudja, hogy akár egyik, akár a másik tábor kerül majd fölénybe, az csupán a nyomulós üzletpolitika eredménye lesz, a Rock and Roll Rézi pedig még nagyon sokáig itt kering majd a fejek körül.