Einstein órája

2015.03.26.
Olvasták: 768

einstein_i

Március 29. az időmanipulálás szezonális napja. Ezen a dátumon – ki ne tudná – hatvan perccel előbbre állítjuk a kronométereinket, ami egyesek szerint hasznos, mások szerint nem túlságosan, de az kétségtelen tény, hogy a gazdasági szempontokat kidomborító érvelések mellett létezik egy olyan vonulat is, amely a metafizika területét célozgatja.

Egy irodalmi példával szemléltetném a dolog lényegét: Kurt Vonnegut méltán világhírű regényében, Az ötös számú vágóhídban Billy Pilgrim nemes egyszerűséggel kiesett az időből. Azt most ne firtassuk, hogy mindennek mi köze a valósághoz, fogadjuk el, hogy az irodalom az élet sűrítménye, mert akkor ezt a regényt elolvasva megtudhatjuk, milyen következményekkel jár az, ha valaki elveszíti az időérzékét. Ami Billy Pilgrimmel megtörtént nagyban – Drezda bombázásának átélése, stb. –, az mivelünk megtörténik kicsiben a szombatról vasárnapra virradó éjszakán. Ha szerencsések leszünk, alvás közben ér majd utol bennünket az a nihilszerű állapot, amikor térben még a fizikai világ részei leszünk, de időben már láthatatlanok.

De maradjunk az emberi pszichénél, amely egyszerű, ám hatékony megoldást alkalmazva bekkeli ki ezt a hatvan percig tartó nemlétet. Amíg a lóbőrt húzzuk, gyakorlatilag észre sem vesszük, miféle démoni erők rajzanak körülöttünk, csak reggel támad valami furcsa, meglepett hiányérzetünk. Kóválygunk, ténfergünk, keresgéljük a helyünket ebben a pontosan egy órával összébb zsugorodott relációban, amely metaforikusan kicsit az aszalt gyümölcsre emlékeztet: minden összetevője az, amit megszoktunk és megszerettük, csak a lédús eszencia hiányzik belőle.

Kötve hiszem, hogy van ebben a metagalaktikában olyan ember, aki örül ennek az időrövidülésnek. Az elme természetes immunreakciója ez, mert egyfajta időben mért adóként fogja föl az egészet (más kérdés, hogy ezt az egy órát ősszel hiánytalanul visszakapjuk, de ez momentán senkit sem érdekel). Komoly pszichológiai tanulmányok is születtek arról, milyen módon hat ki mindez a lelki békére, vagy éppen a békétlenségre.

Ezzel kapcsolatban csak a személyes tapasztalataimat tudnám felsorakoztatni, amelyek igen tanulságosak. Nekem ugyanis – aki önökhöz hasonlóan, életem végéig időbe zárt lény vagyok – ilyenkor, a nyári időszámítás kezdetén az okozza a legnagyobb lelki megrázkódtatást, hogy föl kell kutatnom a lakásban található összes órát, és át kell állítanom mindegyiket. A kihívást nem a mechanikus szerkezetek birizgálása okozza, hanem a digitálisoké, mert ezek használati utasítását rég elvesztettem. Ilyenkor mindig eszembe jut Einstein képzeletbeli órája, amely minden földi hívságtól mentesen ketyeg valahol a téridő hol meredekebben, hol pedig lágyabban hullámzó dombvidékén.

 

Majoros Sándor

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.

Ne hagyja ki ezt sem: