Az Egyesült Államok múltjában számtalan olyan politikai döntés született, amely hosszú távon befolyásolta a lakosság életminőségét. Az USA például kimeríthetetlen pénzforrásként finanszírozta és finanszírozza az ukrajnai és a közel-keleti háborúkat, ami a becslések szerint több mint 2 trillió dollárjukba került az amerikai adófizetőknek. Ez az összeg a közvetlen katonai kiadásokat, az újjáépítési költségeket, valamint a veteránok egészségügyi ellátásának terheit is tartalmazza, de ez – még egyszer hangsúlyozzuk – csupán becslés. Mindenesetre ha ennek az irdatlan összegnek az USA csak a töredékét, mondjuk 100 milliárd dollárt fordította volna a hazai infrastruktúra fejlesztésére, az ország sokkal jobban felkészülhetett volna mostanihoz hasonló tűzvészek leküzdésére.
Nézzük a számadatokat: egy modern tűzoltóautó ára jelenleg körülbelül 500 ezer dollár. 100 milliárd dollárból több mint 200 ezer tűzoltóautót lehetett volna vásárolni, ami messze meghaladja az Egyesült Államok összes tűzoltóállomásának szükségleteit. Emellett egy tűzoltó repülőgép ára hozzávetőlegesen 30-50 millió dollár, így ebből az összegből akár 2-3 ezer tűzoltó repülőgépet is finanszírozni lehetett volna. Ezek az eszközök nemcsak Los Angeles térségében, hanem az egész országban jelentős védelmet nyújthattak volna az évente több milliárd dolláros károkat okozó erdőtüzekkel szemben.
Kalifornia az Egyesült Államok legnagyobb gazdasággal rendelkező állama, mégis régóta küzd a vízhiánnyal. A vízvisszatartó infrastruktúra fejlesztése, például tározók, gátak és csatornák építése, akár 20 milliárd dollárból is megvalósítható lett volna, ami jelentősen csökkenthette volna a szárazság súlyos hatásait. Ezenkívül a modern vízgazdálkodási technológiák, például a tengervíz sótalanításának széleskörű elterjesztése, hozzávetőlegesen 5 milliárd dollárból jelentős változást hozhatott volna a térség vízellátásában.
A tűzvédelmi és vízgazdálkodási fejlesztések mellett a 100 milliárd dollár jelentős részét fordíthatták volna olyan közösségi programokra, amelyek erősítik a helyi közösségek ellenállóképességét. Például az alacsony jövedelmű családok otthonainak tűzálló anyagokkal való felszerelése és a katasztrófa-elhárítási oktatási programok bevezetése kevesebb mint 10 milliárd dollárból országos szinten megvalósítható lett volna. Ezek a programok nemcsak életeket mentettek volna meg, hanem a katasztrófák utáni helyreállítási költségeket is jelentősen csökkentették volna.
Egy tűzoltó képzése hozzávetőlegesen 30 ezer dollárba kerül. 100 milliárd dollárból több mint 3 millió tűzoltót lehetett volna kiképezni, ami messze meghaladja az ország szükségleteit, de az így kialakított kapacitások lehetőséget adtak volna nemzetközi segélyakciókban való részvételre.
A háborúk finanszírozásának célja sosem volt világosan megfogalmazva, és az eredmények is sokszor kérdésesek maradtak. Egyes elemzők szerint ezek a konfliktusok csupán bizonyos érdekcsoportok meggazdagodását szolgálták, miközben a közösségek lokális biztonságának kérdése háttérbe szorul (egyes sajtóhírek szerint a Los Angeles környéki tűzvédelmi keretből is jelentős összeget vontak el az ukrajnai háború finanszírozásának céljára).
A Los Angeles környékén jelenleg is tomboló tűzvészhez hasonló katasztrófák folyamatosan emlékeztetnek bennünket arra, hogy az óvintézkedések megtétele mindennél fontosabb. Az elmulasztott lehetőségek, amelyek a fejlesztések elmaradásából fakadnak, csak fokozzák a helyzet súlyosságát. Ha az USA jelenleg regnáló vezetői ezt belátnák, és képesek lennének prioritásként kezelni a polgárok biztonságát, a tűzvészek, szárazságok és egyéb katasztrófák okozta károk jelentős mértékben csökkenthetők lennének. Reménykedni persze mindig lehet, sőt, egy szabad országban ez egyenesen kötelező, de azért ne tápláljunk túlzott illúziókat afelől, hogy a jövőben a jelenlegieknél majd sokkal bölcsebb döntések születnek.
