Egy tigris levele

2014.04.04.
Olvasták: 804

Igen Tisztelt Pártbizottság!

Nyilván furcsának és szokatlannak találják, hogy egy tigristől kapnak levelet, aki ráadásul még csak nem is párttag. Mentségemre legyen mondva, a dzsungelben, ahol én élek, még nem alakultak pártszervezetek, sem legálisan, sem illegálisan, így mint kívülálló szeretném Önöknek megköszönni a kegyetlen gyilkosok ellen tett határozott lépésüket.

Keserű érzések kavarogtak bennem, amikor először hallottam arról, hogy a felső tízezer gátlástalanul szadista tagjai, valamint a párt felső vezetésében is megtalálható gazemberek tigristársaimat mészárolják le merő szórakozásból, afféle cirkuszi látványosságként.

Már azt is sajnálatosnak találtam, hogy korábban az egyszerű nép fiai is vadásztak ránk, tigrisekre, ezt mégis megértéssel fogadtam, hiszen mi sem kegyelmezünk meg például a szarvasoknak, amikor felkopik az állunk és táplálékot kell szereznünk. Ez természetes, miként az is, hogy tisztességes emberek sem kedvtelésből vágják el a csirke nyakát vagy ölik le a disznót. Tudom, hogy sokak számára ízletes a húsunk, s hogy ledarált csontjainknak gyógyító hatást tulajdonítanak, bár ezt a hatást még senki sem bizonyította minden kétséget kizáróan. Olyan emberről még nem hallottam, aki darált tigriscsontnak köszönhetően lábalt ki szénanáthájából.

De azt már felháborítónak találtam, hogy ketrecbe zárt tigrisekkel elektrosokk útján végezzenek csupán néhány őrült elfajzott vágyainak kielégítése céljából. A gyomrom fordul fel, ha arra gondolok, milyen élvezettel nézhették végig tigristársaim haláltusáját ezek a minden emberi érzésből kivetkőzött senkiházik.

Bevallom, néhány pillanatra megnyugtatott a tudat, hogy a kínzásra szánt nagymacskákat Vietnamban fogdosták össze, s onnan szállították hozzánk Kínába. Ahogy az emberekben, úgy bennem is feléledt valamiféle nemzeti sovinizmus. Ölik őket, ölik őket, de mégsem kínai tigrisek. Végül be kellett látnom, hogy akár kínai, vietnami vagy afrikai nagyragadozóról legyen szó, akkor is a fajtámbeliek, akiknek védelmére muszáj tiltakoznom.

Hál’ istennek szükségtelen szót emelnem az érdekükben, mert mint a Nanfang Daily című újság tudósításából kiderült, egy razzia során elfogták az állatkínzókat, s mint hírlik, bíróság elé fogják állítani őket. Azt is hallottam, hogy az ügyész halálos ítéletet fog kérni a fejükre.

Ezért ragadtam tollat, s ezért szeretnék Önöknek tigristársaim nevében köszönetet mondani. Ugyanakkor azt kérném Önöktől, hogy a halálos ítélet végrehajtását legyenek szívesek rám bízni. Az állami hóhérnak legyen szabadnapja, kapja meg a fizetését is, a munkát majd én elvégzem helyette. Az elítélt gazembereket zárják velem egy ketrecbe, nem fogok nekik kegyelmezni. Attól sem kell tartani, hogy esetleg túlerőben lesznek velem szemben, s ezért valamelyikük esetleg élve megússza a találkozást. Ellentétben ugyanis az állatok királyának nevezett oroszlánnal, aki amúgy meglehetősen ostoba, hiszen kiszemelt áldozatát addig marcangolja, mígnem végez vele, mitsem törődve a köréje csoportosulók esetleges és nem ritkán végzetes támadásával, addig mi, tigrisek előbb villámgyorsan harcképtelenné tesszük a velünk szemben állók mindegyikét, s csak azután végzünk velük.

Ismételt köszönetem kifejezése mellett, és abban a reményben, hogy kérésem meghallgatásra talál, vadállati üdvözlettel, egy neve elhallgatását kérő kínai tigris.

Bányai Tamás

2017-ben bekövetkezett haláláig az Irodalmi Élet oszlopos szerzője volt. Társhonlapunk, a Regénytár közösségi díjat nevezett el róla.

Ne hagyja ki ezt sem: