Még ki se nyitottam a könyvet, ismerve Handó Pétert, már tudtam, nem átlagos könyv született. Valóban nem kis szellemi kaland várt rám. Már az impresszumon megakad az ember szeme, hiszen a copyright alatt kilenc név szerepel, ami felettébb szokatlan. Lássuk, kik ők: Handó Péter, Csépe Ferenc, Földi Péter, Fürjesi Csaba, Gedeon Hajnalka, Iványi Ödön örököse, Losonczy Ildikó, Orbán György János, Paróczai Csaba Gergely. Később persze magyarázatot kapunk erre is. A borító Orbán György János Győzelem című munkája felhasználásával készült.
A fajsúlyos könyv tömör összegzése, a mély gondolatok érlelése, a kétkedés joga fellelhető a fülszövegben: „A vers zene; a zene matematika;a matematika a valóság megértésének alapja…
Vajon a vers ettől szolgálja-e/szolgálhatja-e a valóság megértését? Vagy az a valóság, amelyik a versben, a vers által teremtődik, olyan szubjektív valóság, amit csakis a maga relativitásában foghatunk fel és fogadhatunk el? Ez a kötet nem tud és nem is akar válasz lenni. De ha érzéseket (érzelmeket, hangulatemlékeket), gondolatokat generál – függetlenül attól, hogy az milyen mértékben szervesül a versből –, már nem céltalanul született. Mondhatni: célba ért.”
A kötet két axiómával indul: „A világ nem lehet máshol, mint ahol éppen játszol.” „Minden azzal kezdődik, / hogy valami véget ér.” Hogyan is lehetne másképp?! És jönnek a versek, melyek jól felismerhetőek, egyediek, amolyan „handópéteresek”. A gondolat, a versek mélysége, a témaválasztás, sőt még a tördelés is egyedi jeleket mutat, a szerző névjegyei ezek. Végtére is ez a lényege az igazi költészetnek, mármint: ha a szerző nevét letakarjuk, akkor is felismerjük, ki írta. Bizonyságul szolgáljék a Határ című vers részlete: „Lapogatom a falakat. / Magamra vagyok zárva. / ha elfogy a fal, mi marad? / Magányom pusztasága.” Tömör, pontos, ráadásul megnyit egy másik dimenziót. Csipetnyi filozófia, töprengés mindenütt, így a Szorításban is: „Dadog a kezemben egy holló. / Hogy lenne neki jobb? / Nekem most így jó. / Csak kissé fáradok.” És a versek egyre csak hömpölyögnek, s mégis arra kényszerítenek, hogy megálljunk, gondolkodjunk, hogy előbukjon az értelem, az érzelem. A humánum, a szellem. Kérdés, kívülállóként figyeljük vagy belülről. A végletekig lecsupaszított soroktól néha kiver a veríték, aztán átlendülünk, tudatosul bennünk: élni és tenni mégis érdemes. A Kívülálló című versből mintha Albert Camus Közönye sugározna ránk. „Mentség nincs. / Menteni sincs / mit. / Ha valami kincs- / re lelsz, / akár a semmit, / úgy fogod / fel.”
És következnek a képversek, amelyekben a szerző nagyon is otthon van, kísérletező kedve kiteljesedik. Előbb csak megtöri a sorokat, később, mint a madarak, szállnak a betűk, majd különféle alakokat öltenek. Oszlopok lesznek, négyszögek, tornyok, madarak. Ezek önmagában is kifejeznek valamit, de ha üres sorokból épülnének fel, nem lenne váz, alighanem összecsuklanának. Van egy Tizennégysoros című vers, amiről már eleve Pilinszky jut eszünkbe: alvó szegek a jéghideg homokban, stb. Mindenki ismeri, zseniális. Handó megkísérli a lehetetlent, saját nyelvezetét a vers mellé teszi. Billen vagy nem billen? Meglehet, billen, de sebaj, így is eredeti. Habár, ha jobban belegondolunk, nem kiegészítésről, magyarázkodásról van szó, gondolati találkozás érhető tetten. Így pedig nagyon rendben van.
A következő ciklus azt a címet kapta: Játszani a képhez. Egy képhez egy vers kapcsolódik. Gedeon Hajnalka több grafikával is szerepel a kötetben, az egyik Iványi Ödön festőművész portréja (szénrajz). Így találkoznak a művészetek, s így a szellemek. A grafikus megrajzolja a festő-tanárt, a költő pedig hozzákapcsol egy verset. Kell ennél izgalmasabb vállalás? Egyébként Iványi Ödön eredeti olajfestménye is látható az egyik oldalon. Földi Péter Kossuth-díjas festőművész itt él, Somoskőujfalu, Salgótarján az otthona. Ő is saját, semmivel össze nem hasonlítható világot teremtett. Négy lenyűgöző olajképe látható a könyvben. Orbán György János grafikái rendkívül pontosak, még akkor is, ha nem másolja szolgaian a való világot. Vele kapcsolatban nem kerülhetek meg egy személyes megjegyzést; ő készített grafikákat az Így mélyül című verseskötetemhez. Valósággal belesimultak a munkák a könyvbe. Losonczy Ildikót sem kell bemutatni, hiszen rengeteg helyen szerepelt, nagyon sok egyéni kiállítása volt. Vegyes technikát alkalmaz. Sok alkotáson látható egy város lenyomata, pontos, néha ellebegő kontúrja. Salgótarján. Csépe Ferenc tollrajza ugyancsak ehhez a tájhoz köthetőek: Életrészlet a Karancs út 45-ből. Fürjes Csaba sötét tus tónusai egy borongós kort idéznek. Paróczai Csaba Gergely fotójának címe csupán ennyi: Városom. Valamennyi művészre ráhúzható, hogy a lokálpatriotizmus lételemük, büszkén vállalják hovatartoznak. Itt költő és képzőművész egy hőfokon ég, különböző szemszögből látják ugyanazt, de mindegyikőjükről kijelenthető: szeretik ezt a várost, ezt a tájat. Megérinti a lelküket.
A képtelen fény című fejezetben újra magához ragadja a kezdeményezést Handó Péter. Sok jó vers közül nehéz választani, de megkockáztatom, az egyik legszebb költemény a Vers című: „Ősz van. Bronzosodó szavak hullnak. / Árad a földből valami új szag. / Üres betűkre bontja a múltat, / hogy magadban ismét megteremthess. / Borong a táj. Fellegek siratnak. / Álom csupán, hogy látlak? Maradj csak / árnyamon szépülő tavaszkezdet.”
A fénnyel maszatolva ciklus kapcsolódik az előzőhöz, és a következőt is előrevetíti. Nyilvánvaló, hogy a fény központi helyet foglal el Handó költészetében. Ha nem is úgy, mint Komjáthy, aki azt mondta: „Ki fény vagyok, homályban éltem…” Itt egészen más kontaktusban tűnik fel a fény, titok, amelyet fel kell fedezni, az eredetet, a létezést. Az ellentétek, az árnyak, a vonzalom. Eligazít bennünket az Éjben című vers: „Tartogasd az imád / jobb napokra, mikor nem vagy már foglya / a fénytelenségnek!”
S végül a befejezés: Maszatolás a véghez. A Check című vers megmondja nekünk, elindultunk, közelítünk valami titokzatos felé, amit nevezhetünk akár végnek is: „Rajtam a kor, / akár egy kórkép, / valamikor / felvett látlelet. / Csontomig kitakaróznék/ vele és veled.” A felől pedig nem hagy kétséget a költő, túléljük, túl kell élnünk, mert van még dolgunk elég, van remény. De „kell egy edény a vérhez.”
Ismét értékes könyv született, elgondolkodtató. Együtt éljük át Handó Péterrel a fény ölelését, a vég kezdetét vagy a kezdet végét.
Handó Péter: Kezdő játék a véghez, magánkiadás, Sóshartyán, 2025
