Jelentős összegbe merek fogadni, hogy az Olvasó egészen mostanáig igen lehangoló véleménnyel volt a kutyaszarról. Kikerülendő, haszontalan képződménynek vélte, afféle civilizációs átoknak, ami önmagát gerjesztve keletkezik és szaporodik, akár a nagyvárosi szmog. Nekünk, városiaknak a kutyaszar testesíti meg azt a félelmet, amit a vadonjáró, természeti népek a mérges kígyóban fedeznek föl: mindent megtesznek annak érdekében, hogy ne lépjenek rá, mi meg hogy bele.
Mondom, ez volt a gyakorlat, de csak mostanáig, mert mára virradóra forradalmi változás történt: a fényes napsütésű Spanyolhonban bankot raboltak, kutyaszarral!
Nem azért mondom, de a mi viszkisünk módszertani szempontból sehol sincs ehhez a briliáns ötlethez képest, ami – ahogy a hírekből kiderült – fényesen működik.
Az eset úgy történt, hogy egy ötfős csapat egy nagy darab kutyaszart helyezett el a kiszemelt bank ajtajában, majd hatalmas ribilliót csapott, hogy micsoda dolog ez a gusztustalanság, egy ilyen helyen, mint amilyen a bank, igazán kitakaríthatna már valaki. A lármázás odáig fajult, hogy a bankmenedzser kénytelen volt otthagyni az irodáját. Kiment, megnézte, mi a baj, közben pedig az egyik tettes elemelt néhány tízezer eurót a kasszából.
Szerintem ez az évszázad ötlete, és nemcsak a bankrablásra gondolok, hanem a kutyaszarban rejlő számtalan lehetőségre. Az is elgondolkodtató, hogy ha már ilyen összetett műveletet, mint amilyen a bankrablás, végre lehet vele hajtani, akár az űrkutatásban is bevethető lehetne. Részint mert sokkal olcsóbb, mint a félvezetők, részint, mert mindig ott van a kezünk, azaz a lábunk ügyében.
Még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy egy szebb, boldogabb de mindenképpen távolibb jövőben kutyaszarral fogják levezényelni a Marsutazást! Hogy pontosan miként, arra jelen pillanatban szemernyi ötletem sincsen, de ugye, nem is tőlem várják a megoldást. Talán a spanyol bankrablókat kéne meginterjúvolni.