Csak a megszokott világvége, semmi más

2016.02.24.
Olvasták: 880

Semmi sem hagyja közömbösebben a széles néprétegeket, mint annak híre, hogy nyakunkon a világvége. Ha egy celeb nem vesz föl bugyit, lőttek a lelki nyugalmunknak, de ha megtudjuk, hogy egy nagyobbacska égitest közeledik a bolygónkhoz, csak legyintünk és megyünk tovább.

Nem volt ez mindig így. Gyerekkoromban, a boldog hatvanas évek második felében, de még a holdutazás előtt, szinte depressziós lettem, amikor a terjengő szóbeszéd útján megtudtam, hogy napokon belül vége lesz a világnak. Csak jóval később, már kamasz fejjel sikerült kiderítenem, hogy az Ikarusz nevű kisbolygó került hozzánk akkori fogalmak szerint vészes közelségbe.

A világvége híre mélységes csalódást és megbántódást gerjesztett bennem. Nem tudni, miért, de szerettem volna élni még néhány évet, de nem úgy, mint a globális kataklizma egyetlen túlélője, hanem mindennel együtt, ami körülvett. Ez végül is bekövetkezett, és bár most is ugyanúgy vagyok, hogy nem lenne szerencsés pillanatokon belül befejezni a földi pályafutásomat, már kezdem azt is hinni, hogy valahol titkon, freudilag mélyen és őszintén bizony ráférne már egy kisebbfajta világvége erre az önmagából kifordult, túlontúl kegyetlenné vált és kiüresedett emberi civilizációra.

Ha belénk trafálna egy dínópusztító méretű szikla, állítólag minden tíz kilogrammnál nehezebb állat elpusztulna, így jönnének a rovarok meg a rágcsálók. Mivel pedig a Napban még van elég üzemanyag, biztosan lenne elég idejük, hogy kifejlesszék magukban az egyéni és a kollektív intelligenciát. Lehet, hogy többre is vinnénk, mint mi, akik jószerével csak harácsolunk és elégedetlenkedünk.

Mindezt az juttatja eszembe, hogy néhány napja az Atlanti óceán fölött szétrobbant egy 13 ezer tonna TNT-vel felérő meteor. Csak azért nem éreztük a hatását, mert lakatlan terep fölött történt, de ha nem így lett volna, hanem  egy világváros fölött, azon a helyen kő kövön nem marad. És most, napokon belül nyakunkon az újabb fenyegetés: március első napjaiban újabb égi lövedék suhan el a Föld mellett, éspedig közelebb, mint amennyi a Budapest-Új-Zéland távolság. Ez is többszöröse a legutóbbi rekordernek, amely Cseljabinszk környékén okozott emlékezetes galibát.

Gyanús az erőm, hogy ebben a szent pillanatban senkit nem érdekel: ez a meteor nekünk jön-e vagy sem. Hozzászoktunk a világvégekhez.

Majoros Sándor

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.

Ne hagyja ki ezt sem: