A gépeknek igenis van lelkük. Már régebben észrevettem, hogy ha szeretettel gondozzuk őket, mindig meghálálják a figyelmességet, és nem csak a bonyolultabbak, hanem az olyan egyszerűek is, mint amilyen a faék. Apám rozsdás asztalos fűrésze, a kapa, amivel a határba járt, az ócska harapófogója, ami ott felejtődött a padláslépcsőn, és az öregem iránti kegyeletből senki sem mert hozzányúlni, mind olyanok számomra, mint egy állócsillag. Semmi közük a mesterséges intelligenciához, ezt a státust azokon keresztül vívták ki maguknak, akiket szerettünk.
Az Opportunityvel ugyanígy érzek. Annak idején, amikor ez a reményteljes küldetés megkezdődött, a Spirit volt az első számú sztár, mert ő érkezett meg elsőként a Marsra, de amikor végleg elakadt a homokban, és a földi irányítás lemondott róla, előtérbe került az addig másodhegedűs Opportunity. Úgy tudom, ötezernél is több marsi napot szolgált, és minden távolsági rekordot megdöntött. Már emiatt is imádtam, ha pedig eszembe jutott, hogy ő még akkor is ott fog állni a marsi dűnéken, amikor a Földön már nyoma sem lesz az emberi civilizációnak, kiváltságosnak éreztem magam, hogy egy korszakban létezhettem vele.
Részben neki köszönhető, hogy kiderült: a Marson nincs semmi érdekes. Hiába lelkendezik a tudomány, és hiába röppent fel néha szenzációsnak tartott híreket, hogy vizet, meg szerves anyagokat találtak, abban a világban mi, emberek nem létezhetünk. Fölösleges odamenni és kutakodni, csak hát az ember mindig újabb rekordokra vágyik, és kézenfekvő, hogy a Mars meghódítása fontos állomás lenne ebben a sorozatban.
Az Opportunity gyakorlatilag minden lényeges mérést elvégzett, és most már jó ideje tét nélkül bolyong. A küldetését éppen ez tette varázslatossá. Megesett, hogy hónapokig nem hallottunk róla, aztán előrukkolt egy újabb észveszejtően jól sikerült panorámafotóval. Magányosan bukdácsolt abban az idegen, barátságtalan világban, de sosem volt rosszkedvű, hitehagyott vagy szomorú, és nem is várta, hogy kimentsék onnan. Biztos pontunk volt, előretolt helyőrségként képviselt bennünket, hirdetve azt a tudást és elszántságot, amelyet sajnos itt, a Földön nem tudunk ilyen hatékonyan működtetni.
De úgy tűnik, ennek az érának hamarosan vége szakad: az Opportunity minden korábbinál félelmetesebb homokviharba került, ami a gépezetben ugyan nem tehet kárt, viszont eltakarja a napot, aminek következtében marsjárónk nem tudja feltölteni az akkumulátorait. Ha nem derül ki fölötte az ég, lassan elfogy belőle az energia, és nem lehet újra indítani.
Nagyon sajnálnám, ha így lenne, ezért bizakodom: talán a hadisten mégis megkönyörül ezen a törékeny eszközön, és eljuttatja hozzá az éltető napfényt. Ha nem így lesz, és az Opportunity lecövekel a homokban, még akkor sem veszik el teljesen, mert az utánunk következő útkereső, fölfedező fajoknak megadatik majd a lehetőség, hogy újraindítsák. Ehhez csak oda kell repülniük és rájönniük a működési elvére. Azt mondják, az ember után a patkányok vagy a csótányok lesznek a Földet uraló intelligencia csúcsai, így gyaníthatóan rájuk vár majd ez a feladat. Szinte irigylem tőlük azt a meglepetéssel vegyes izgalmat, ami az Opportunity majdani fölfedezését kísérni fogja.