A múlt héten szerdán Acsmány külterületén felavatták és átadták a termelésnek hazánk első brutalizáló üzemét. A létesítmény közel öt és fél főnek ad munkát, miközben korszerű technológiával brutalizál a nap 24 órájában. „Brutális erővel fogunk betörni az élmezőnybe, lett légyen az bármi is” – nyilatkozta ennek kapcsán Ütleg Elek, a termelőegységet felavató kötekedésügyi miniszter.
Mint kifejtette, a brutalizálás iránti fokozott kereslet vezetett oda, hogy ezen a téren meglegyen a kínálat, éspedig ennek a minden igényt kielégítő, teljesen félautomata gyárnak a képében, amelynek egyik végén bemegy a nyers erőszak, a másik végén pedig kijön a méretre szabott, szépen csomagolt, előbrutalizált áru. A miniszter arra is kitért, hogy az állam brutális mennyiségű pénzt költött erre a beruházásra, mely a teljes költségvetésnek csak egy kis töredéke.
Az ünnepség végén a meghívott vendégek brutális mennyiségű röviditalt fogyasztottak el, aminek következtében a brutalizálást gépek nélkül is eredményesen folytathatták.