Bevételi forrás

2015.06.21.
Olvasták: 678

Mint minden hasznos mese, ez is a pénzről szól. Tehát…

Egyszer volt, hol nem volt, Pest megyében volt egy bolt. (Tesco, Budapest XVII. kerület) Ezt a boltot kereste fel ismerősöm a minap hétvégi bevásárlás céljából. Leparkolta kocsiját úgy húsz méterre a bejárattól, s bement a boltba, amelyben bőséges az áruválaszték. Nehéz eldönteni, mi jó, mi kell, mi éri meg, így aztán nem csoda, hogy ismerősöm fél óránál többet töltött válogatással. Ennyi idő éppen elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy ellopják az autóját.

Természetesen azonnal jelentette a lopást a rendőrségnek, jött is egy rendőrnő, aki a hallottak alapján lekörmölte a történteket, majd megkérdezte ismerősömet, kér-e ő is egy példányt a felvett jegyzőkönyvből. Az igenlő válasz hallatán közölte, ennek semmi akadálya, mindössze négyszáz forintot kell fizetni érte. Nem nagy összeg, és különben is, sok kicsi sokra megy.

Azt hiszem, ez teljes mértékben érthető, mivel a rendőrséget is fenn kell tartani valamiből, ha már az általuk kiszabott büntetésekből nem folyik be elegendő pénz a kasszába. Hiába, a szigornak is határt kell szabni.

Az országnak viszont már van határa. Ennek egy szakaszát, mint hírlik, le akarják zárni, hogy – legalábbis – ezen a szakaszon ide senki be ne tegye a lábát.

Nekem úgy tűnik, az ügyben illetékesek nem konzultáltak megfelelően képzett közgazdászokkal, mert ha megtették volna, világos lenne számukra is, mekkora bevételi forrás lehetne a menekültáradat. Elég lenne többé-kevésbé méltányos belépti díjat szedni (kiskorúaknak, nyugdíjasoknak némi kedvezmény, kitoloncoltaknak ismételt próbálkozásra havi bérlet) a határátlépőktől. Hogy ne csak azok a rohadt embercsempészek tollasodjanak meg az új hazát keresőkön. S hogy nekünk, itt élőknek is legyen valami haszna a dologból. Az így keletkezett bevétel csökkenthetné az adóterheinket.

Én még a kombinált belépőjegyet is bevezetném. Ez a tikett stadionbelépőként is szolgálna. Igaz, ettől még nem javulna a magyar labdarúgás színvonala, de legalább értelmet kapna a stadionépítési láz, merthogy esetleg megduplázódna a focimeccsekre látogatók száma, s elérhetné a német vagy angol negyedosztályú mérkőzések látogatottságának átlagát. És ott, a stadionok bejáratánál a vénaszkennerek segítségével azt is ki lehetne szűrni, ki mennyire jogosult a hazánkban való tartózkodásra. Persze hitel alma, mert a tartózkodás nem azonos a tartozással, amit mindig nehéz törleszteni.

Visszatérve ismerősöm esetére, optimizmussal fogadom a rendőrnőnek a jegyzőkönyvre tett négyszáz forintos ajánlatát. Ez ugyanis ösztönözheti a rendőrséget a tolvaj elfogására. Hiszen kézrekerítése esetén nyilván ő is igényt tart majd egy kópiára, ami újabb négyszáz forinttal gazdagíthatja rendvédelmünk kasszáját.

Azt már meg sem említem, hogy ez az eljárás hozzátartozik a törvényben biztosított jogegyenlőséghez. Hiszen amikor a rendőrnő felvette a jegyzőkönyvet, csak az egyik felet hallgatta végig, holott a tolvajnak is biztos lett volna hozzáfűznivalója. Ez pedig lényegesen módosítaná a szigorúan vett tényeket.

Mert az egy dolog, hogy az ismerősömnek ellopták az autóját, csakhogy az egyoldalúan felvett jegyzőkönyvből nem derül ki, miért. Elvégre más megítélés alá esik, ha azért vette átmenetileg igénybe, mert elfáradt és fájós lábbal képtelen tovább gyalogolni, mintha csak azért lopta el, hogy szétszedve alkatrészenként eladja, s így jusson a betévő falathoz.

Bányai Tamás

2017-ben bekövetkezett haláláig az Irodalmi Élet oszlopos szerzője volt. Társhonlapunk, a Regénytár közösségi díjat nevezett el róla.

Ne hagyja ki ezt sem: