A cudar időjárás beköszöntével minden őszön, így most is felvetődik az emberiség létének nagy kérdése, miszerint van-e bármiféle cél a hosszúra nyúlt történetünk mögött, akad-e valamiféle irány, ami felé araszolgatni vélünk, avagy csupán a vak véletlenek és önnön tévedésink terelgetnek ide-oda bennünket az idő végezetéig. Ez utóbbi látszik igazabbnak, legalábbis az alábbiakat megfontolva.
Hogyan is kezdődött? Egy elátkozott napon leváltunk a majmok dicső fajáról, és elhajítva az addig unásig zabált banánt, hátunk mögött hagytuk a jó meleg Afrikát, hogy szétbitangoljunk a földgolyóbis minden zugába. Hamarosan ruházkodnunk kellett, mert az északi tájakon már kezdett csípni a dér. Ekkor kellett volna észbe kapni, és azonmód rükvercbe váltani. Nekünk, magyaroknak Árpádék majdnem helyrekalapálták a hőháztartásunkon esett csorbát, de valami balga ötlettől hajtva ide vándoroltak, ahelyett, hogy a nagy út utolsó fázisában egy erős balkanyar után dél felé kerestek volna új hazát. Az a kis plusz túra megérte volna, a fűtési szezonok számláit böngészve mindenképpen.
De vajon miért gondolta az emberős akkoriban, hogy a trópusok melege helyett a hűvös északi tájak lesznek számára otthonosak? Sok volt a szúnyog?
Talán nem más, mint a szemérem hajtotta a Celsiusok és Fahrenheitek elől a zimankós mínuszokkal terhelt Európába eleinket. Elsődleges nemi jegyeit rejteni szándékozott, de Afrikában ezzel magára vonta a be- és kipállás veszélyeit is, így nem maradt más hátra, mint bebugyolált ölét hűsítendő egész önmagát átköltöztetni egy kevésbé forró környékre. Ott aztán már nem volt melege intim hajlatainak, de bizony a többi testtájék sem érezte magát komfortosan. És jöhetett a medvebőr, a tábortűz, a pálinkafőzés és a közművesítés, a civilizáció.
Mindeközben az egykorvolt rokonok, a majmok békésen zabálják a banánt ugyanott, ahol hajdanában mi magunk is – a jó melegben. És cseppet sem zavarja őket, ha netán kivillan ez-az. Az igazság mindig meztelen.
