Az EU minden bizonnyal el fogja törölni a börtönbüntetést – adta hírül nemrégiben a Regénytár Press. A hivatalos magyarázat szerint a börtön sérti az egyetemes emberi méltósághoz való jogot, valamint a civilizációs és szabadságjogokat, amelyek a törvényalkotók szerint mindenkinek, így a bűnözőknek is kijár. Semmi sem garantálja ugyanis, hogy egy bűnöző a jövőben is bűntettet fog elkövetni, mint ahogy az sem biztosított, hogy a ma még ártatlannak mondott egyének az életük egy későbbi szakaszában is bűntelenek maradnak. Emiatt vagy a most még ártatlanokat is börtönbe kéne csukni, vagy pedig a börtönre érdemeseket szabadon kell bocsátani. Az EU humánus és egyéb szempontok figyelembe vétele mellett nagy töbséggel az utóbbi mellett döntött. Ám, hogy a bűnt elkövetők mégse maradjanak retorziók nélkül, a törvényjavaslat szerint a börtönből kiengedetteket vagy az oda irányítottakat ezentúl politikai pályára fogják állítani, hogy bebizonyítsák számukra: a bűnelkövetésnek sokkal szofisztikáltabb módja is létezik azoknál, amelyeket a hétköznapi ember az ő alacsony perspektívájából feltételezni képes.
