Ma már mindennek van éjszakája – múzeumok, színházak, írók stb. mind magukénak mondhatnak legalább egy ilyen időintervallumot –, így abszolúte jogos a kérdés: miért ne lehetne ilyesmit magánszemélyeknek is szervezni? Az én éjszakám – egész tűrhetően hangzik. Ezt kéne kiplakátolni, hirdetni meg ilyesmi.
Mivel ez a buli csak egyszemélyes magánéjszaka lenne, az érdeklődő tömeg lényegében két lehetőség közül válogathatna: vagy meglátogatnának a saját otthonomban, és meginnának a tisztes társaságomban egy felest, miközben a készülő művemből olvasnék föl nekik részleteket, vagy befogadnának az otthonukba és bőkezűen megvendégelnének, miközben a szóban forgó művem egy frappáns részletét élő szóban előadnám.
Bevallom, ez a második megoldás nekem sokkal jobban tetszik. Részint, mert a lakásom befogadóképessége éppen annyira véges, mint a szomszédaim tűrőképessége, viszont az éj leple alatt bárkihez könnyedén besurranhatok, ha az illető előre jelzi vendéglátási szándékát. Aki mereven ragaszkodik ahhoz, hogy meglátogasson, a kívánsága elé nem gördítek akadályt, viszont elvárom, hogy a balkáni vendégeskedés szabályrendszerét kövesse, vagyis ne jöjjön üres kézzel. Gyakorlatilag hozhat bármit, amit nem szégyell, de az élő állattal azért bánjon szőrmentén, mert itt, Budapest belvárosában pl. nem szabad hízott disznót tartani.
Személy szerint sokkal jobban örülnék a papír alapú figyelmességeknek, közöttük is az olyanoknak, amelyek összehajtogatás nélkül is elférnek egy közepes méretű bukszában, és mind a két felükön legalább 10000-et mutató számjegyet tudhatnak magukénak. Könnyítésként azt is elárulom, hogy ezt a papírneműt a boltok minden különösebb ódzkodás nélkül elfogadják a bevásárlókosárba helyezett áruk ellenértékeként. Ezen kívül korlátlan mennyiségben elfogadok minőségi, azaz zárjeggyel ellátott szeszt, márkás ruhaneműt és egész guriga sajtot.
A könyvvel érkezők viszont kíméljenek. Elvileg a nyomdaipari termékekkel nincs semmi bajom, de aki könyvet hoz, félő, hogy a sajátjával fog megtámadni, és elvárja majd, hogy méltassam a zsenialitását, vagy hallgassam, amint részteleket ad elő az ominózus műből. Innentől pedig nem az én éjszakám lenne, hanem azé, aki a könyvével beszemtelenkedik hozzám, úgyhogy hagyjuk ezt, és maradjunk inkább a második verziónál.
Isten bizonyra mondom: bárkihez hajlandó vagyok ellátogatni, és ott annyit enni, inni, amennyi belém fér. Mivel az éjszaka erősen véges, még az a veszély sem állna fenn, hogy valakinél esetleg leragadok és megfeledkezem mások iránti felebaráti kötelességeimről. Úgy terjeszteném a kultúrát, ahogy egy kibontakozóban lévő ragályos betegség kóstolgatja leendő áldozatait: befogadó gazdáim észre sem vennék, mekkora hatással vagyok rájuk, mert az a negyed óra, amit a társaságomban töltenének, úgy elrepülne, mint a pinty. Meglátja, aki megéri.
