Rábukkantam egy rövid újságcikkre, amelyből kiderült, hogy az angol bulldognak sokkal több egészségügyi problémája van, mint a fajtársainak. A tudósok emiatt arra kérik a kutyabarátokat, hogy ne vásároljanak angol bulldogot addig, amíg a tenyésztők meg nem oldják ez a gondot, magyarán: úgy és olyan irányban nemesítik majd ezt a kutyafajt, hogy ez a defektusa elenyésszen.
Számomra mindez azt a sejtést támasztja alá, hogy modern világunkban a kutya nem több fogyó eszköznél. Mondhatnék státusszimbólumot vagy éppenséggel divatcikket is, teljesen mindegy. Bár nem vagyok a téma szakértője – gyerekkorom óta nincs kutyám –, látom, hogy kutyaügyekben a trend alapvetően két irányba mutat: vannak az egészen pirinyó kutyákat kedvelők, és vannak a borjú méretűeket favorizálók. Ők fedik le ennek a területnek durván a hetven százalékát. Az is a képbe tartozik, hogy kevés kivételtől eltekintve csak a fajtiszta ebek játszanak. Ha belegondolok, hogy kisiskolás koromban az én korcs kutyám milyen okos, ügyes, és kötelességtudó volt, tovább erősödik bennem a kétely a jelenkori kutyatartás őszinteségét illetően.
Persze ez csak általánosítás, mert mindig vannak kivételek, de most, hogy nemrég értem haza egy külföldi utazásról, a nemzetközi kutyaügyekre is van némi rálátásom. Fölfedeztem például azt, hogy ma már szinte kötelező kutyával utazni. Aki nem vezet maga mellett legalább egy borjú méretű ebet, az nem is valódi turista. Bevallom számomra ez nagyon furcsa, mert egy turista ugye, ismeretlen terepen mozog, ahol folyamatosan meg kell küzdenie a szokatlanság kihívásaival. Ha ebben a helyzetben még egy – vagy több – kutyára is figyelnie kell, akkor valamiről értelemszerűen lemarad. Azt próbálom ezzel sugalmazni, hogy a kutyát – lett légyen bármekkora kedvenc – tán nem egy emberektől zsúfolt, ismeretlen városban kéne mutogatni. Hagyjuk otthon, bízzuk rá a szomszédokra vagy a rokonokra, esetleg a barátokra és járjuk a világot kutyátlanul.
De térjünk vissza az angol bulldogra. Szegény flótás alighanem a belterjes tenyésztés következményeit szenvedi, bár a genetika biztosan az ő esetében is csodákra képes. Megkockáztatom, hogy előbb találnak majd megoldást az ő gondjaira, mint az emberekére, akik szintúgy nagy számú egészségügyi problémával küzdenek. Azok viszont jól megvannak a maguk folyományaiban, és ahogy megszokhattuk: a tudomány elég ráérősen viszonyul hozzájuk. A kutya állítólag megérzi, ha a gazdáját valamilyen rejtett kórság nyomasztja. Ki tudja, talán az angol bulldog is ebbe a képességébe betegedett bele, mert nem bírja elviselni azt a pszichikai nyomást, ami az emberekről rásugárzik. Ez csak hipotézis, de ha van némi valóságalapja, a nemesítőknek lesz gondjuk bőven, mert a lelki baj mindig a legnagyobb baj. Mi emberek is tudnánk erről beszélni, ha lenne, aki meghallgatja.
