Bármilyen hihetetlen, a magyarok két nappal az andorrai csapás után úgy keltek föl, mint akinek sejtelme sincs a nemzetet sújtó tragédiáról. Kikászálódtak ágyaikból, megmosakodtak, reggeliztek, aztán elindultak a munkába. Nem tudták szegények, hogy az általuk ismert világnak egyszer s mindenkorra vége van.
A hír, hogy az egyesített magyar sereg megsemmisült az andorrai csatamezőn, az Állami Kengyelfutó Szolgálat önkéntese révén még aznap megérkezett Budára – a futó betántorgott a Sándor Palotába, ott csak annyit mondott: vesztettünk, aztán összeesett és meghalt –, de a nemes nagyurak úgy tettek, mintha ez nem is volna olyan vészes. Rögtön kiadtak egy kommünikét, hogy mindenki nyugodjon meg, az 1526-os mohácsi csatavesztés után sem azonnal jött föl a török Budára, hanem hosszú hónapokkal később, és ez valószínűleg napjainkban sem lesz másként. Az andorraiak bizonyára még sokáig tivornyáznak a győzelem miatti örömükben, és amikor úgy gondolják, ideje leszüretelni az érett gyümölcsöt, mi felkészülten fogjuk őket várni.
Legott létre is hoztak egy bizottságot, hogy derítse ki a katasztrófa valódi okát, és ennek tükrében álljon elő a mindenki számára üdvös megoldással. Mivel bizottságból annyi van nálunk, mint csíbor a Balatonban, az andorrai fiaskót vizsgáló különítmény azonnal meg is válaszolta a kérdést. Szerintük a kapitány tehetett mindenről, mert rossz taktikát választott. Ahelyett, hogy a védelemre helyezte volna a fő hangsúlyt, rohamozott, mint a franciák Waterloonál az angolok ellen. A hős magyar vitézek pedig egymás után műfűbe haraptak, úgyhogy a végkifejlet nem is lehetett más, mint tragédia.
Ez van, nincs mit tenni – zárta jelentését a bizottság, azazhogy mégsem teljesen zárta be, mert arra a következtetésre jutott, hogy azért mégsem veszett el minden Andorránál. A végvári rendszerünket tovább kell erősíteni – legalább egy tucat új erődítésre, más szóval stadionra lesz szükségünk –, hogy azok mögé húzódva, biztonságban érezhessük magunkat. Seregünk ugyan továbbra sem lesz, de legalább szép helyeken fogunk elvérezni. És az is valami.
