A gyerekek általában jók és szeretetreméltóak. Még a vásott kölykök is. Ők tehát joggal várhatják a Mikulás édes-kedves ajándékait. A felnőtteket viszont gyakran éri csalódás, hiába helyezik fényesre suvickolt csizmájukat az ablakba. Télapó helyett a krampusz jelentkezik virgáccsal a kezében.
Így járt a 85 éves Merrill Newman, aki hatvanöt évvel ezelőtt amerikai katonaként részt vett a koreai háborúban. Egészségügyi szolgálatot teljesített, s mint ilyen, feltehetőleg sebesült koreaiakat is ápolt, háborús bűncselekményeket tehát még rosszindulattal sem lehetne a nyakába varni. Ártatlanságának tudatában úrrá lett rajta a nosztalgia. Igaz, hogy emlékeiben nem Santa Claust idézte fel, hanem ifjúságának Koreában eltöltött esztendeit.
Bakancslistájának első helyén szerepelt, hogy viszontláthassa a régi, és fantáziájában nyilván édesre szépült helyeket. Mint amerikai nyugdíjas megtehette. Pénze és ideje volt rá. Egy barátjával el is repült Koreába. Pontosabban, annak északi részébe, ahol csak a krampuszt ismerik, a joviális Mikulást még hírből sem.
A virgáccsal akkor találkozott, amikor – még október 26-án – repülőre szállt, hogy visszatérjen Amerikába. A koreai hatóságok azonban leszállították a gépről, s a tranzitváró helyett egyenesen a dutyiba kísérték az öregurat.
Cellájában felkereste őt az észak-koreai televízió riportere, hogy huszonkét millió néző előtt számot adjon megbocsáthatatlan bűneiről. „Azzal, hogy rengeteg civilt és katonát megöltem és stratégiai fontosságú célt megsemmisítettem, jóvátehetetlen támadást intéztem a KNDK kormánya és a koreai nép ellen” – mondotta Mr. Newman.
Feltételezem, hogy bűneit részletesen ecsetelte, s nem csak azt mesélte el hüledező hallgatóinak, nézőinek, miként használta gyilkos kötszereit, méregként a gyógyszereket, de még arról is felvilágosított mindenkit, hogy látogatásának valódi célja kémekkel és diverzánsokkal való kapcsolatteremtés volt. Jólelkű Mikulással ugyan nem találkozott, ám akivel mégis, annak nyilván elmesélte, hogy ez az adakozó fehér szakállas bácsika tejcsokoládét, narancsot meg egyéb sosem hallott finomságokat hoz a gyerekeknek, akik éppen ezért minden évben epekedve várják őt.
Csakhogy az ilyesmi Észak-Koreában nem esti mesének, hanem felforgató tevékenységnek számít. Ez pedig tetézi a hatvan éve elkövetett bűncselekményeket.
Mentségére szólhat, hogy a krampuszról nem tett említést, mert azt Észak-Korea lakosságának fantáziadúsabb egyedei könnyen összetéveszthették volna azzal, aki kezében a virgácsot szorongatva fegyelmezi őket. Hogy rend legyen és béke. Hogy senki se álmodozzon olyasmiről, ami elképzelhetetlen.
Egyedül Mr. Newman álmodozhat és reménykedhet, hogy cellájában mégiscsak megjelenik majd a Mikulás, felkapja gyorsröptű szánjára és hazaviszi őt a krampusz országából.
