Nagy a tülekedés a világ legundorítóbb tévéműsora címért. A Mónika Show-tól a Mondj igent a ruhára förmedvényein keresztül egészen az ocsmányságok terén verhetetlen ValóVilágig mindenkinek megvan a maga jelöltje, így tán nem is lehet egyértelmű győztest hirdetni. De mert a díjak adományozása mindig szubjektív, cseppet sem megbotránkoztató, ha valaki a Nemzetközi házvadászok metaforikus zubbonyára tűzi ezt a plecsnit.
Ebben a műsorban a világ valamelyik magasan fejlett országában, jó módban élő egyének vagy párok egyszer csak fölkerekednek és több ezer kilométerrel távolabb próbálnak szerencsét. Nem ám úgy, ahogy a mesében, némi hamuban sült pogácsával a tarisznyában, hanem lakbérre vagy lakásvásárlásra szánt busás dollárkerettel. A szereplők az új helyen megkeresnek egy ügynököt, hogy a beterjesztett kívánságlistájukhoz igazodva ajánljon föl nekik három ingatlant. Miután mind a hármat megnézték, ki kell bérelniük vagy meg kell vásárolniuk az egyiket. A stáb egy bizonyos idő elteltével – legtöbbször 3 hónap múlva – ismét meglátogatja őket, és rögzíti, milyen változást eszközöltek a hajlék állapotában.
A műsor tenyérbe mászóan irritáló voltát az a hatalmas pénzösszeg alapozza meg, amely felett ezek a vadászok rendelkeznek. Ha valaki nyamvadt 600 dollár bérleti kerettel hadonászik, már csórónak számít, de igen gyakori az, hogy az amerikaiak úgy 2–300.000 dollárral a zsebükben ereszkednek le a karibi térségbe nyaralót venni. Fölösleges bizonygatnom, hogy a havi fizetésből tengődő magyarnak már ettől is kipattan a zsebében a lajosmizsei bulcsúban vett kisbicska.
Nagyon erős önuralomra van szükség ahhoz, hogy ne köpjük le a tévénket akkor is, amikor ezek az ürgék és spinék belibegnek a fölkínált lakásokba és fikázni kezdik a részleteket. Erre még a szinkronhang is rápakol egy lapáttal, mert – szerintem szándékosan – olyan affektáló, primitív hangot üt meg, amilyen a valóságban nem is létezik. A magyar színészek nyafognak és szenvelegnek, meg még vagy százféle módon ripacskodnak, amit a tévénéző heves zabálással kénytelen kompenzálni. A műsor gyártói valószínűleg tudják, hogy ez elkerülhetetlen, mert két megtekintett ház után egy kb. 10 perces reklámszünet következik, amikor műsorról műsorra ugyanazokat az ajánlókat nyomatják vég nélkül. Ezzel a metódussal végképp kiűzik a népet a konyhába, hogy a szárazjeget is kiegye a hűtőből, ha netán nem volna benne normális harapnivaló.
A közjáték után a bemutatottnál valamivel silányabb lakhatási viszonyok között tengődő magyar ember visszamegy a szobába, leül a tévé elé, és megnézi a harmadik házat is, amit a vadászok ugyancsak agyonra kritizálnak. Itt már gyaníthatóan minden néző kurvaanyázik, és még egzotikusabb tájakra kívánja a házvadász hóbelevancot, mint ahol a film virtuális valósága szerint tartózkodnak. De hál ’ istennek jön a katarzis, azokkal a sztereotip szövegekkel, hogy „dönteni kell”, meg hogy „zárjunk ki egyet”, és a végén hogy „én már tudom, melyiket választanám”. A dolog vége mindig nagy örömködés lesz, aztán következik a három hónappal későbbi come back. A szereplők addigra már belakják az ingatlanukat és olyan boldogok, hogy csak úgy sugárzik róluk. Soha, senki nem bánja meg, hogy chicagói, alabamai, texasi vagy egyéb amerikai jólétét feladva az isten háta mögé, bizonytalan politikai és gazdasági helyzetű régióba költözött, mert a lakás mindig kellemesnek bizonyul, az emberek kedvesek és a kutyának is van hol szaladgálnia.
Mindez alátámasztja, hogy egy velejéig hamis tévéműsorról van szó, amely azt a fajta amerikai világszemléletet közvetíti, hogy a világ egy falu, ahol kedvünkre költözködhetünk a felvégről az alvégre, a sikeres és boldog élet mindenütt garantált. Ahogy azt Móricka elképzeli. Egy kis erőlködéssel azért ki lehet(ne) deríteni a bemutatott életek mögött megbúvó kiüresedettséget és kilátástalanságot is, mert hát nagyon sok esetben szerepelnek gyerekeieket egyedül nevelő anyukák, és olyan szingli nők és férfiak, akik a vakbizonytalan szerencsepróbálás jegyében vágnak neki a világnak. Azt sosem tudjuk meg, milyen munkakörről váltottak át valami másra, de azt igen, hogy a fürdőmedence, a kutyafuttató hely, a szép kilátás, és a vendégszoba fontos helyen szerepel a kívánságlistáikon. Könyvtárszobát egyik megtelepedett házvadász sem igényel.
