A véget nem érő csoda

2016.06.27.
Olvasták: 869

magyarok_i

Most, hogy befejeződött számunkra a foci EB, kicsit kesernyés lett a szánk íze. Mindnyájan arra gondolunk, milyen szép lett volna, ha ez két héten át tartó álom tovább folytatódik, és a magyar zászlók még egy ideig ott loboghatnak a franciák országában. Teljesen érthető, ha úgy érezzük, a mieink nélkül ez a torna már nem is érdekes, mert innentől egyértelműen a ráció szabályai érvényesülnek: az erősebb, jobban képzett, szakmai és játéktudással alaposabban körülbástyázott csapatok menetelnek tovább, talán a taktikázás miatt nem is élvezetes játékkal.

De ez több-kevésbé eddig is így volt. A csodát ebbe a 24 csapatos alakulatba mi, magyarok szállítottuk. Emlékezzünk csak vissza mennyire taksáltak bennünket a küzdelmek előtt, és mennyire meglepődtek, amikor kiderült, hogy az európai focitérkép vakfoltjának tekintett Magyarországról jött alakulat birtokában van annak a képességnek, amely nélkül nem létezhet labdarúgás.

Nemzeti tizenegyünk csodája az összetartás kiteljesedésében nyilvánul meg. A fiúk csapatként teljesítettek a pályán, és ugyanígy, csapatként sorakozott föl mögöttük az egész ország. Lehet, hogy a honfoglalás óta nem is volt ekkora összefogás a magyarok között, mint manapság. Ez részint azt bizonyítja, hogy a turáni átok csak egy alaptalan mendemonda, részint pedig azt, hogy a foci valóban a legfontosabb mellékes dolog a  világon.

Az EB-től tehát elköszöntünk, de óriási különbség van kiesés és kiesés között. Meg lehet próbálni úgy is, hogy óvatoskodva – hogy ne mondjam: gyáván – behúzódunk a kapunk elé, és abban reménykedünk, hogy a végén majd mellénk szegődik a szerencse. Láttunk már ilyesmire is példát ezen a tornán, de abban, hogy az ellenfél nyilvánvaló fölénye ellenére is bátran fölvesszük a harcot, megint csak mi, magyarok vagyunk az üde kivételek. Kikaptunk, de ez a más formában, más körülmények között súlyosnak mondható vereség most mégis örömre adhat okot.  Az idősebbek talán még emlékeznek a mexikói vébén a Szovjetuniótól elszenvedett 6-0-ás vereségünkre. Ez az esemény gyakorlatilag hosszú évtizedekre lenullázta a magyar labdarúgást. Most 4-0-ra kaptunk ki, de mintha ugyanennyire győztünk volta. Ez az a helyzet, amikor nem az eredményből, hanem a látottakból és abból a galaktikus mértékű szurkolói támogatásból fogunk épülni, ami ezt a csapatot a kijutása pillanatától körbevette.

Nyugodtan és kellő vidámsággal mondhatjuk el tehát magunkról azt, hogy a csoda, amelyet mi szállítottunk az európai labdarúgó elitnek, még nem fogyott el teljesen. Sőt, az is lehet, hogy még csak az elején tartunk.

Majoros Sándor

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.

Ne hagyja ki ezt sem: