A tudomány kiderítette: akinek hosszabb a gyűrűsujja, mint a mutató, jobb, ha megírja a végrendeletét.
Azt már eddig is sejtettük, hogy nem jó, ha valamelyik testrészünk kilóg a sorból, de a gyűrűsujjról e tekintetben nem esett említés. A mulasztás viszont immár a múlté: egyértelműen kiderült, hogy aki hosszabb gyűrűsujjúságban szenved, jó okkal retteghet a jövőjét illetően. És mert a félelem a modern idők mozgatórugója, furcsa módon, akár meg is nyugodhat.
Az ellenmondás nem véletlen és nem is túlzó: manapság a rettegés a legfőbb energiaforrás. Ha olyan helyzet adódik, hogy nincs mitől félnünk, céltalannak és értelem nélkülinek érezzük az életet. És minden malíciát félretéve, van is ebben valami, mert már az ősembert is a rettegés késztette arra, hogy összekapja magát, és megoldást keressen a környezetében leselkedő veszélyekre. Akkoriban még nem a vény nélkül kapható fájdalomcsillapítók meg az egyéb bajok orvoslására szolgáló vitaminok, étrend-kiegészítők taroltak a piacon, hanem a kőbalta meg a kihegyezett végű bot, de a lényeg ugyanaz: vegyél kőbaltát (ma fájdalomcsillapítót) vagy kihegyezett végű botot (ma étrendkiegészítőt), mert különben véged. Félj a mától, félj a holnaptól, és persze a múlttól, mert ott fészkel minden bajod mumusa. Márpedig ha félsz, akkor ész nélkül költekezel, vagyis pörgeted a gazdaságot pedig a testi-lelki nyavalyáid elűzését célzó szerek valójában nem érnek semmit. Mindössze arról van szó, hogy a régi megunt vagy inkább csak elavult félelmeidet lecserélheted velük újabbakra, amelyek olyan fényesen ragyognak, mint a frissen vásárolt, de valójában csak rövid ideig használható mosógép.
Ebben azért nincs semmi újdonság. Többé-kevésbé mindenki előtt világos, hogy a fogyasztói társadalom működési elve a folyamatos rettegés, mert például ha a gondolataink között állandóan ott motoszkál a klímaváltozás és a háború eszkalálódása miatti hisztéria – no és persze a misztikus módon támadó pandémia –, vevők leszünk mindenre, amiről azt halljuk, jók az ellenük való védekezésre.
Mostanáig viszont nem kellett szoronganunk a testi adottságaink miatt. Aki vörös hajúnak született, semmivel sem volt hátrányosabb helyzetű, mint aki feketének vagy szőkének, és akinek negyvenhármas volt a lábmérete, ugyanolyan boldogan szteppelhetett, mint akinek negyvenkettes méretet adományozott a természet. Álmunkban sem hittük, hogy egy szép napon amitatt fogunk szorongani, hogy a gyűrűsujjunk hosszabbra nőtt a mutatónál. Mert pontosan ezt történt: a kutatási eredményről beszámoló cikkben finoman szólva sem éppen kedvező jövőképet vizionálnak ezeknek a szerencsétleneknek. A cikkből ugyanis az a sötét jövendölés bontakozik ki, hogy az ily módon megbélyegzett egyének antiszociálisak, vagy más módon pszichopaták lehetnek (a feltételes mód nem véletlen). A jelentés persze csak pedzegeti azt, hogy ezek a páriasorba taszított emberek – idézem – „nemcsak az empátiára képtelenek, de felelőtlenek, nehezen viselik a kudarcot, bűntudatuk nincs, ellenben másokat hibáztatnak mindenért. Tartós kapcsolatokat nem tudnak fenntartani, munkahelyről munkahelyre vándorolnak, agresszívak, ingerlékenyek, impulzívak, és manipulálják környezetüket. Diagnosztizálni csak 18 év fölött lehet ezt az állapotot, de az iskolakerülés, hazudozás, lopás, akár gyújtogatás révén már iskoláskorban is felmerülhet annak gyanúja.” Summa sumárum ezek az egyének közel állnak ahhoz az állapothoz, amelyben a londoni hasfelmetsző élt és alkotott.
A hisztériakeltés ellenszere, a józan ész most is csak hallgat. Ha megszólalhatna, legfeljebb azt mondaná, hogy ez egy orbitális marhaság, de nem szólal meg, mert ez a szokása. Abban is biztos vagyok, hogy a cikk elolvasása után az érintettek közül többen azon kezdenek gondolkodni, hogyan csökkenthetnék a gyűrűsujjunk hosszát. A művelet nem is teljesen reménytelen, mert úgy tudom, a péniszhosszabbítás már rutinművelet, és ez a huncut szerv jóval bonyolultabb a gyűrűsujjnál. Vagy mégsem? Egy újabb tudományos kutatás talán ezt is eldöntheti.