Ki gondolta volna, hogy eljön az idő, amikor az emberiség sorsa egyetlen alulképzett, fantáziátlan és nem csak átvitt értelemben gyepszélre szorult személy értelmi képességeitől fog függeni.
Ez a Tót Pista-szindróma előfordulása a gyakorlatban, amiről világ azt követően szerzett tudomást, hogy Uri Geller próféciája (lásd a lentebb belinkelt cikket) valóra vált: egy szép júliusi reggelen, megérkeztek bolygónkra az űrlények! Nem rejtőztek és nem is lacafacáztak: egyszerre szálltak le a Fehér Ház előtt, a Mennyi Béke téren, a Vörös téren és a Berlin Operánál, ahol éppen a Bolygó Hollandit adták. Mind a négy helyszínen hatalmas lett a felfordulás: a Fehér Ház biztonsági szolgálata csak bámult, miközben az idegenek elhaladtak mellettük, és kopogás nélkül beléptek az Ovális Irodába, a Mennyei Béke tér mellett denevérrántottát kínáló árusok pedig ijedtükben odakapatták az ételt, mert a jövevények csak úgy, lazán átmasíroztak a covidot is megfogni képes biztonsági ellenőrzésen. A Vörös Téren az idegenek kozmikus szelfiket gyártottak a Lenin Mauzóleum előtt, Berlinben pedig páholyból nézték végig a Bolygó Hollandit.
Mindez azt bizonyítja, hogy a földi élettel, valósággal és helyzettel kapcsolatban abszolút képben voltak, egyvalamit leszámítva: képtelenek voltak velünk, emberekkel szót érteni. A Google Translator csak vakarózott, amikor a jövevények bepötyögték a szerintük értelmes karaktereket, de a jelbeszéd is csődöt mondott, csak úgy, mint az univerzális űrbéli nyelvnek tartott matematika. Így aztán az űrturisták zavartan ácsorogtak a Fehér Ház, a Mennyei Béke, a Vörös tér és a Berlini Opera előtt összegyűlt tömegben és csak bazsalyogtak, miközben a nép tonnaszám gyártotta velük a szelfit.
Mit akarnak itt ezek a pupákok? – borongott a kérdés mindenkiben. Békével jöttek, vagy békával, ha már a nyelvi finomságoknál tartunk, mert abban ugye, egyetlen karakter is döntő fontosságú lehet.
Aztán bekövetkezett az, amire senki sem számított: egy Németországba akkreditált magyar vendégmunkás, bizonyos Tót Pista, miközben a közelben lévő kukákat a szemeteskocsi felé vonszolta, egyszer csak megállt, és a jobb mutató ujját magasba tartva azt mondta: teringettét! Én értem ezeket a fickókat! Mivel már több mint három éve tartózkodott Németországban mindezt ékes német nyelven fogalmazta meg, és hogy a kijelentése nem volt légből kapott, azt az is bizonyítja, hogy az ufonauták az őket körülvevő gyűrűn átevickélve odafutottak hozzá, barátságosan megveregették a vállát és kedélyesen csicseregni kezdtek vele azon a nyelven, ami leginkább a verebek csivitelésére hasonlított.
Tót Pista természetesen nem válaszolt, vagyis úgy volt ezzel, mint mi, akik a YouTube-on tanultunk meg angolul: megértettünk mindent, de a beszéd az más tészta. Reagált viszont a poénokra, és elkomolyodott, amikor egy veretes téma került szóba.
Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a média azonnal ízekre szedte Tót Pistát. Stúdiókba rángatták, vér-, vizelet- és ondómintát nyertek ki belőle, de hiába volt az alapos vizsgálat, nem találtak benne semmilyen genetikailag kimutatható anomáliát. Amikor pedig a politika, azon belül pedig a titkosszolgálatok is rávetették magukat, Tót Pista csak hümmögött. A hazugságvizsgáló gép, a sok szérum, a finom italok, a lazító szerek, amelyeket beadtak neki csupán egyetlen eredményt hozott: egyértelműen bebizonyosodott, hogy egy teljesen átlagos gastarbeiterről van szó, akinek nagyjából ezerötszáz euró a havi fizetése és emiatt rendkívüli boldog.
Az űrlények eközben türelmesen vártak. Ahogy a közénk, egyszerű földi halandók közé keveredő világsztárok, ők is szolgálatkészen szelfizgettek mindenkivel, aki erre igényt tartott, de autogramot nem adtak, mert az erre irányuló összetett kommunikáció már nem működött. Egyszer-kétszer megpróbálkoztak valamilyen földi vállalkozás beindításával is – az ehhez szükséges bódékat se perc alatt összeütötték –, és a portékát is kirakták a standokra, de aztán az egész kezdeményezés behalt, mert nem tudtak mihez kezdeni a földi bürokráciával. Csupán találgatás volt az is, hogy olyasféle szereket kívántak árusítani, mint amilyen a rák univerzális ellenszere, a klímaváltozás elleni tabletta, és a pattanásokat abszolút biztosan eltüntető kenőcs, de ezt Tót Pista nem erősítette meg. Ott lébecolt a jövevények között, együtt lógott velük, és szemlátomást őszintén röhögött, amikor azok űrbéli vicceket meséltek.
Aztán az emberek valahogy ráuntak erre az egészre. Nem érdekelt már senkit, hogy az idegenek mit akarnak tőlünk, ha csak egyetlen egy ember, Tót Pista értette a hadovájukat. Amikor a sajtó faggatta, csak annyit nyögött, hogy hát igen, akarnak ezek valamit, mert mindig ezt mondogatják, de hogy ez miféle akarat, és miféle szándék rejtőzik mögötte, az Tót Pista beszűkült tudata miatt örökre rejtve maradt.
A Fehér Ház előtt, a Mennyei Béke és a Vörös téren, valamint a Berlini Opera tőszomszédságában álló űrhajók lassan a városkép részévé váltak, de csakúgy, mint az illegálisan emelt hotdogos bódék. A hatóság elnézte ezt, az emberek pedig kikerülték mindegyiket, hogy inkább a régi, megszokott látnivalókat fényképezzék. Lényegében maradt minden a régiben, vagyis a gazdasági, politikai és egészségügyi válságok ugyanolyan csökönyös kitartással gyötörtek bennünket, ahogy az űrlények előtt.
Persze azért előfordult, hogy a bódékból kifújt a szél egy-két furcsa, se nem tárgy, és végképp nem élőlény eszközt, amit felvett és hazavitt egy arra járó kisgyerek. Talán az önök lakásában is van ilyen kallódó ereklye, amely rosszabb esetben kozmikus pusztulást, jobb esetben az örök élet titkát rejti. Feltéve, hogy lenne hozzá használati utasítás, mert ha van, azt csak Tót Pista értené, de ő mostanában megint kukákat mozgat az Alexanderplatznál.
És néha barátságosan köszön az időközben láthatatlanná kopott űrlényeknek.
Index – FOMO – Uri Geller kiadta az ukázt a NASA-nak, földönkívüliek invázióját vizionálja
