A száz legágrólszakadtabb magyar

2015.05.14.
Olvasták: 650

Nemrégiben napfényre került a 100 leggazdagabb magyar nevét tartalmazó lista, ami újabb csámcsogásra adott okot a műértő közönség köreiben. A hozzám hasonló kaliberű pórnép előszeretettel böngészgeti ezt a névsort, hogy aztán fakultatív módon bevállalt mazochizmussal hagyja magát végigharapdáltatni azzal a bizsergető érzéssel, amelyet úgy neveznek: sárga irigység.

A 100 leggazdagabb magyar névlistáját látva ez a pavlovi reflex nyomakszik mindenkinek az előterébe, még tán a 100 leggazdagabb magyarnak is, mert őket meg – de ez csak feltételezés – az motiválhatja, hogy sem előttük, sem mögöttük ne legyen senki.

Bizony mondom néktek, furcsa dolog a gazdagság. Nem mintha lett volna benne részem akár csak egy másodpercig is, de azért van róla elképzelésem. Egész tűrhetően bele tudom élni magam abba a feszkóba, amit az a sok milliárd egyben tartása jelenthet. Engem még attól is kiver a víz, hogy potenciálisan megnyerhetem a per pillanat rekordnyereménnyel kecsegtető lottó ötöst, mert akkor nem mehetek ki többet az utcára (mégis lottózom: kalandvágyból). Pedig csak rongyos négy és fél milliárdról van szó. Ezzel a bagatell összeggel a bokájáig sem érhetnék föl a lista alján csimpaszkodónak, aki pedig valóságos csóró az elöl büszkélkedőkhöz képest.

Furcsa ellentmondás, hogy a más baján mindig derülni tudó magyar ember ennyi figyelmet szentel a leggazdagabbjainak, holott sokkal érdekesebb lenne a 100 legszegényebb honfitársunkat listázgatni. Velük kapcsolatban legalább volna valami sikerélményünk: mi be tudjuk fizetni a számláinkat, vehetünk ezt-azt a boltban, legalábbis egyelőre. Mert a hipotetikus feltételezések szerint a top 100-as legszegényebbeknek ez is csak álom. Érdekes elméleti kérdés pl. az, hogy a legszegényebb magyarnak vajon mi mindene lehet? Gyaníthatóan egy elgörbült rozsdás szöget sem tud fölmutatni, és az is nagyon valószínű, hogy a dobogós helyezések körül nagy lehet a tolakodás. De ezek a szegény ördögök azért egyvalamiben biztosak lehetnek: ha kimennek az utcára, nem fog rájuk akaszkodni a média.

Ezzel meg is érkeztünk a dolog lényegéhez, ami egy kissé elcsépelt, de attól még igaz: vajon a 100 leggazdagabb magyar mennyire érezheti magában azt a bizsergetően kellemdús érzést, ami még a legáltalánosabb nemzeti mozgatónkat, az irigységet is képes maga mögé taszítani? A szabadságról van szó. Mert miféle szabadság az, amikor az embernek folyton arra kell ügyelnie, hogy a milliárdjaiból összeterelt birkanyáj szét ne kódorogjon? Nem beszélve arról a számomra borzasztóan kínos érzésről, amikor akkor jön elő, ha vissza kell utasítani valakit. A leggazdagabb magyaroknak pedig – logikus okfejtéssel – ez lehet az egyik fő tevékenységük: akár a tortát körbezümmögő legyeket, el kell hessegetni maguktól azokat az alkalmi barátokat, ismerősöket és haverokat, akik a markukat tartva közelednek hozzájuk.

Ha minden olyan nyűgöt összeszedünk, amely egy ekkora vagyon környékén fölbukkanhat, az a végkövetkeztetés sem tűnik eszementnek, hogy ezek a milliárdosok valójában a saját gazdagságuk foglyai. Lehet, hogy van olyan pillanat – nem is egy – az életükben, amikor szívesebben lennének a 100 legszegényebb magyar listáján, mert azért – viccelődés ide vagy oda – őszinte, józan gondolkodással vajon ki cserélne velük?

Úgy emlékszem, Maughamtól származik az a kijelentés, hogy az embereknek az a rendszer (életmód) tetszik, amikor füstös, homályos kocsmazugokban a maguk kedve szerint kuszálhatják össze az életüket. Ez számomra a szabadság szinonimája: ha nincs vagyonunk, tét és szorongás nélkül lehetünk azok, akik vagyunk, mert nem irigykedik ránk senki. Legalábbis nem arra, amit pénzben kifejezhető. A tehetség, az ügyesség és az olyan fizikai vagy szellemi képességek, amelyek az átlag fölé emelik az embert ebből a szempontból nem annyira fontosak. Igaz, hogy mi, magyarok az ilyesmit is képesek vagyunk ferde szemmel nézni, és azt kívánni, bárcsak ütné meg a guta azt, aki jobb, szebb, okosabb nálunk, de a fő irigységforrásunk azért mindig a vagyon. A szabadságot pedig ahogy a szépséget is, köztudottan nem fogyasztják – fogyasztjuk – kanállal.

Majoros Sándor

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.