Csak most tűnt fel, noha már évek óta nyilvánvaló. A magyar válogatott mérkőzései egytől-egyig sorsdöntőek. Lassan több mint harminc éve. Hogy azelőtt mit döntött a magyar csapat, nem tudni. Talán rekordokat. Mostanra már csak a sors maradt. Azt kell döntögetni.
Ezzel a játékkal az sem lehet könnyű. Ha arra gondolok, hogy nekünk a döntetlen is jó… Akkor már a vereséggel sem lehetünk elégedetlenek. A jobbtól kikapni nem szégyen. Tehát nincs is miért szégyenkeznünk. Sőt, ami egynéhány új stadionunkat illeti, egyenesen büszkék lehetünk. Bár akadnak kivételek. A győri stadion most – mint hallom – állami kezelésbe fog kerülni. Lehet, hogy a csapat neve is megváltozik. Győri ETO helyett Győri NAV. Lehet még meglepetés az adóhivatal tarsolyában. Talán megszűnik majd a B-szektor, a magánszektor, csak állami futball lesz. A hátvédek nem kötényt kapnak a csatároktól, hanem állami kötvényt fizetés helyett.
Igaz ugyan, hogy sok játékos van, aki csak értéktelen papírokat érdemelne, s nem pedig garantált értékpapírokat. Már amennyire az értékpapírok garanciát jelentenek. Ugyanis az edzőktől még hihető a kijelentés: tiszta lelkiismerettel várjuk a sípszót. A futballcsapatok egyik-másik tulajdonosáról ugyanez már nem mondható el.
Ám térjünk vissza a sorsdöntő mérkőzésekre. Nem egy edzőtől hallottam, hogy nem feltartott kézzel lépünk ma pályára. Érthető. Ahhoz fehér zászló is kéne, mert az a megadás jele. De mi nem adjuk se meg, se fel. És még a mérkőzéseket sem döntjük el. Döntsön helyettünk a sors. A balszélső helyett a balsors. Ezért sorsdöntő minden mérkőzésünk.
Én mindenesetre hiszek benne. S így talán nem fognak görögtűzzel meglepni Athénban, a románok nem fogják bevenni Budapestet, mint tették azt 1919-ben. A Fereör-szigetiek félreörzik majd a hálót, az észak-írek pedig nem fognak nekiIRAmodni.
Legalább is nem ellenünk. Így aztán, mint a sors kegyeltjei, lehetünk nevető harmadikak. Hogy ez mire lesz elég? Ha nem jutunk ki a az EB-re, elmondhatjuk, hogy velünk a végzet végzett. Attól még EU-s tagok maradunk.
A lényeg az, hogy bízzunk a jövőben. Madách is erre célzott a Futball Tragédiájában. Vannak már akadémiáink, amelyeknek tagjai sokat tanulhatnak. Hogy kitől és mit, azt bízzuk sorsra. ha van egy kis esze, az is tudja, hogy a labda gömbölyű. Csak jól kell belerúgni.