Nem nézett a tükörbe juszt se, anyja hiába kérlelte. Minek? Kit érdekel, hogy áll az a hülye szemüveg? Eddig is ronda volt, a homlokán kirügyeztek a pattanások, orra körül virítottak a szeplők. Ez a pápaszem még hiányzott! A suli is tré, vágyakozva gondolt a régire, ott már hét év alatt megszokták. Itt meg neki volt egyedül fogszabályozója az osztályban, a lányok összevihogtak a háta mögött.
A látszerész aranyomnak szólította, erről eszébe jutott a Csutiék aranyhörcsöge. Az a kétszer bukott nagy lakli kölyök, aki mögötte ült a napköziben, hetekig rágta a fülét, hogy nézze meg azt a szerencsétlen rágcsálót. Kedd délután végül rábólintott. Az új lakótelep szélén egy pocsék lila ház negyedik emeletén laktak, lift persze nem volt. A nagymamája tolókocsiban üldögélt a falatnyi erkélyen, és nem fogadta a köszönését. A hörcsög nem is volt olyan ronda, kezébe vette, simogatta. Este már vörös és dagadt volt a karja, a doktornő szerint szőrallergia, és amikor észrevette, hogy hunyorog, egyúttal beutalta a szemészetre is. Sírni tudott volna a dühtől. Lopva oldalra nézett, csak a két csattal díszített félcipőt látta, az ünnepit. Anya azt vette fel, meg szabadnapot kuncsorgott ki az undok főnökasszonytól, ült vele egész délelőtt a rendelőben, most meg itt a látszerésznél kéri ki neki egymás után a kereteket. Mielőtt bejöttek, odasúgta neki, hogy ne foglalkozzon az árával, majd túlórázik egyszer-kétszer. Olyan lelkiismeret-furdalása lett, hogy begörcsölt a gyomra.
Most meg duzzog, húzza a száját, sajnálja magát, mint valami óvodás. Hirtelen felugrott, átölelte anyja nyakát: – Az a piros keret, az jó lesz – súgta.
A kirakat előtt Csuti állt, kicsit hunyorgott a napfényben. Lehet, hogy nem is bukott kétszer, csak magasabb, mint a többi fiú.
Nevetni támadt kedve, orrán táncolt a piros szemüveg.