Lehet, hogy előítéletes a gondolkodásom, de gyógyíthatatlanul undorodom a patkányoktól. Ha mindenható lennék, egy szempillantás alatt kiirtanám valamennyit, és nem érdekelne, hogy ehhez mit szól Strasbourg, meg hogy ezzel a despotista beavatkozással elveszem a megélhetést azoktól a fajoktól, akik patkányfogásból és -fogyasztásból élnek. Csak a vállam vonogatnám a kritikákra, mint az a médiacézár, aki nemes egyszerűséggel megszüntette a veszteségessé vált lapját, nem törődve az újságírókkal. Az érv mindkét esetben azonos: ahogy az újságírás, a patkányfogyasztás is kiváltható valami mással, főként, ha ezt diktálja a szükség.
Abban viszont egyetérthetünk, hogy a patkányok a maguk módján valóságos fenomének. Intelligenciában simán fölveszik a versenyt az emberiség 90%-val, ám eszükbe sem jut, hogy autósztrádákat építsenek, meg hogy villanyvilágításos lakásokban éljenek. A kaját sem szupermarketben veszik, hanem a csatornából. Vígan éldegélnek a szennyvízben csónakázó szarhurkák között, és három hét vemhesség után akár 23 utódot is pottyantanak a világba. A kis patkányok 8 hetes korukban már ivarérettek, ami azt jelenti, hogy a szaporodási mutatójuk logaritmusos formában közelít a végtelenhez. Más szóval: abszolúte nekik áll a zászló. Igaz, hogy ezek a mocskos, számtalan kórságot terjesztő rágcsálók nem tudnak az ősrobbanásról meg arról, hogy a Föld egy bolygó, de hogy ők lesznek, akik letaszítanak bennünket a trónusról, ahhoz nem férhet kétség. Nem csoda, hogy az emberiség okosabbik része állandó harcban áll velük.
Abból a logikából kiindulva, hogy felelős gondolkodású, mások sorsát befolyásolni képes egyén sosem állhat ki olyan ügyért, ami az emberiség megsemmisítését célozza, egészen mostanáig azt hittem: ez a több szempontból is furcsán viselkedő magyar ellenzék sem lesz képes a patkányok ügyében szembe helyezkedni a kormánnyal.
A fordulat ma reggel következett be, miután bekapcsoltan a Klubrádiót. Minden reggel így ébredek: amíg összerakom magam, hallgatom a hírekből és kommentárokból háttérzümmögést. Most arról volt szó, hogy Budapesten végre megkezdődött a szisztematikus, szakszerű patkányirtás. Ez az a téma, amivel az ellenzék hónapok óta ekézi a budapesti városvezetést, ezért a két riporternek egy emberként kellett volna fölsóhajtania, hogy na, végre, megtörtént az, amire vártunk. De más az elmélet és más a gyakorlat. A duó hölgytagja ugyanis belekezdett egy homályos fejtegetésbe, hogy hát, izé meg ecet, nem biztos, hogy ez okos döntés volt, mert azzal, hogy csak úgy kiirtják a patkányokat, beleavatkoznak a természet rendjébe. A másik riporter kicsit meg is lepődött, mert visszakérdezett: mire alapozódik ez a sejtés? A hölgy erre valami olyasmit motyogott, hogy az ilyen nagy volumenű irtások azért kockázatosak, mert megbomolhat tőlük a biológiai egyensúly.
Azt hittem, nem jól hallok. Ott lebegtem egy teljesen irracionális valóságban, amelyben a klubrádiós hölgy még időzött kicsit a patkányok védelmének témájánál, aztán a társa másfelé terelte a szót.
A helyzet innentől tisztán kivehető, mert napsütésben ragyog: másfél millió évvel ezelőtt az ember is olyan állat volt, mint a patkány. Vadásztak rá, és dögöt evett. Most ő terpeszkedik az élővilág piramisának csúcsán, de az ilyen önfeladó, önpusztító, eszement gondolatok miatt hamarosan el fog bukni. Jönnek a patkányok és agyonszaporodnak bennünket. Jó esetben nekik is lesz másfél millió évük, aztán föltalálják az angolvécét, meg a liberalizmust. Egy napon pedig arra ébrednek, hogy valami őrültséget mond nekik a Klubrádió. És kezdődik minden elölről.
