A magyar krimiirodalom mintha egy sajátos libikókán egyensúlyozna: egyik oldalán a hitelesség, a másikon az érdekesség próbálja megtartani a mérleget. Ha valamelyik oldal túlsúlyba kerül, a libikóka természeténél fogva maga alá gyűri a másikat.
Így ha a magyar krimi hiteles, gyakran unalmassá válik, ha pedig izgalmas, rendszerint elveszíti a valószerűségét. Mert milyen is a magyar bűnözés a maga meztelen valóságában? Többnyire hétköznapi drámákba ágyazott tragédiák: valakit egy hirtelen fellobbanó indulat, szerelemféltés, vagy néhány ezer forint sarkall gyilkosságra, majd az elkövetőt a rendőrség fél óra múlva a szomszéd utcai kocsmában, sörözés közben bilincsbe veri. Ezek a többnyire egyszerű bűnesetek – valljuk be – egy közepesen érdekes krimihez sem igazán adnak alapot. Ám ha ezt a realitást figyelmen kívül hagyjuk, és a képzeletnek engedünk teret, akkor a magyar bűnügy már nem marad magyar, hanem olyan túlfűtött és mesterkélt lesz, mint egy skandináv vagy nyugat-európai thriller. Nem csoda hát, hogy az olvasó gyakran inkább külföldi krimik után nyúl, hiszen azokban nincsen jelen ez a „libikóka-jelenség”, ráadásul megvan bennük az, ami a krimiirodalom egyik elengedhetetlen eleme: az egzotikum.
Éppen ezért nagy tisztelet illeti azt a magyar szerzőt, aki merészen hazai közegbe helyezi bűnügyi regényét, és ha még ehhez napjaink valóságát is hozzácsapja, megérdemli, hogy kalapot emeljünk előtte. Rétlaki László A nyomozó című regényével pontosan ezt az utat járja be. Műve elegánsan egyensúlyoz a krimiirodalom és a hagyományos mesélő próza határán, története pedig a kortárs vidéki Magyarország mindennapjait tárja elénk, miközben finoman érinti azokat a jelenségeket és hatásokat, amelyekkel nap mint nap találkozunk. Főhőse egy fiatal nyomozónő, aki önszántából kerül egy vidéki kisvárosba, ahol már az első napokban egy rejtélyes halálesetbe botlik.
Bár az ügy kezdetben balesetnek tűnik, a nyomozónő éles megfigyelései alapján hamar kiderül, hogy ez nem egészen egyértelmű. A nyomozás tehát megkezdődik, és bár nem állja útját egy tipikus, értetlenkedő főnök, a haladás mégis lassú és vontatott. A regény közben mégiscsak rákapaszkodik a már említett libikókára, ám ezúttal nem a hitelesség és mozgalmasság közötti egyensúlyról van szó, hanem arról, hogy vajon mennyiben nevezhető a mű bűnügyi regénynek, és mennyiben hagyományos prózai alkotásnak.
E dilemma eldöntése nem egyszerű feladat, bár a szerző irodalmi ambícióit hangsúlyozva talán közelebb kerülhetünk a megértéshez. Végső soron azonban, mivel a regény végkifejlete mégiscsak egy klasszikus krimi megoldási struktúráját követi – azaz a bűnügy megoldódik –, A nyomozót kétségkívül a krimiirodalom polcára kell helyeznünk.
Az, hogy a kísérlet mennyire volt sikeres, és marad-e utána hiányérzet, az már az olvasó megítélésére van bízva. Rétlaki László regénye bátran ajánlható a krimik kedvelőinek, különösen azoknak, akik a magyar témák és hazai környezet hívei.
Rétlaki László: A nyomozó (Dr. Kotász Könyvkiadó, 2024)
Ami tetszett:
- Hiteles magyar környezet
- Világos, érthető szövegvezetés
- A történet mentes a túlzó elemekről
Ami kevésbé tetszett:
- Lassú történetépítés
- Helyenként didaktikus
- Az izgalom hiánya
Értékelés: 7/10