A város még javában aludt, amikor a család feje megkezdte készülődését a vadászatra. A konyhában csak egy ócska mécses pislákolt, ennek fényénél csatolta föl a lábszárvédőit és vette magára a terepszínű öltözetét. A hét gyerek, mint megannyi félrehangolt orgonasíp, ott ácsorgott a tűzhely előtt, és azzal a kíváncsisággal lesték az apjukat, ami a vadászoknak mindenütt kijár.
– Vajon ma sikerül-é, édesapánk? – kérdezte a legifjabb, akinek arcán vidámsággá szelídült a gyermeki csodálat.
– Ha az ég is úgy akarja – mondta az apa ünnepélyes komolysággal, aztán vállára vette az eszközeit és föltette a kalapját.
A felesége biztató szavakkal látta el:
– Csak bátran apus: a szomszéd tegnap látott egy kövér példányt a falak mellett.
A vadász bólintott és kilépett az utcára.
A város még aludt, csak a kóbor kutyák szaglászták kapufélfákat, és egy kótyagos bagoly huhogott kitartóan. A utcák ritmusosan visszhangozták a vadász lépteit, de csak ment, mindig előre és sohasem hátra. Minden rezdülésre odafigyelt, akár a sólyom: egy megcsillanó ablak, egy tetőn moccanó árny mind gyanús lehetett.
A templomtorony tövénél hirtelen megállt, letérdelt, és megvizsgálta a nyomokat. Egy friss kört fedezett föl, ami lehetett egy földre tett vödör pecsétje is, de ő ezt kedvező jelnek vélte.
– Jó úton vagyok – dünnyögte és a szemét összeszűkítve belehunyorgott a ködbe.
Távolabb lopakodott, és lehasalt egy bokor tövébe, ahonnét az egész terepet szemmel tarthatta. Látta, hogy a közeli padon egy ifjú valamilyen szerkezettel bíbelődik, de a vadász ezt nevetségesnek találta.
Ám ekkor észrevett valamit. Egy erkélyen mintha ott lett volna az, amit keresett. A vadász vagy húsz percig visszatartotta a lélegzetét, aztán faltól falig, kocsitól kocsiig kúszott. Követte a kiszemelt zsákmányt, mert az folyton változtatta a helyét. Hol egy kémény mögé húzódott, hogy egy plakátoszlop rejtekébe, de nem menekülhetett.
Mikor a vadász már elég közel jutott hozzá, levette a hátáról a csapdát – egy régi, megkopott, de megbízható szerkezetet, melyet még az ükapjától örökölt –, és készenlétbe helyezte.
Az elejtés gyors volt és könyörtelen. A vadász végre kifújhatta tüdejéből a levegőt, és boldogan körülnézhetett. Ma végre nem fog csalódást okozni.
A család a kapuban várta, szemükben izzó reménnyel. A vadász alakja lassan bontakozott ki a reggeli fényben. A vállán ott nyugodott a kapitális zsákmány, amelyhez foghatót még sohasem látott.
A gyermekek szeme elkerekedett, az asszony kezét a szájához kapta.
– Csak nem? – suttogta.
– De igen – mondta a vadász büszkén – Egy nagy, kövér WiFi. Ma pukkadásig nézhetjük a Netflixet.
