Egyszer volt, hol nem volt, a szépséges Kelet-Szerbia egyik kicsiny falujában, nem messze a Timok folyó partjától, élt egy öregember, akit mindenki csak Dúlé bácsinak hívott. Dúlé bácsi nem volt különösebben okos, sem pedig tehetséges, de úgy tudott szilvát aszalni, ahogy senki más. Az a szóbeszéd járta róla, hogy a napon fonnyasztott šumadijai szilvája valóságos csodaszer, de ez csak amolyan falusi mendemonda volt, senki sem vette komolyan.
Egy szép októberi reggelen, amikor Rugovác falu piacán még éppen csak beindult a forgalom, egy fiatalember, Petar Petrović Pleksiglas, odasomfordált Dúlé bácsi standjához. Petar történetesen szerelmi bánattal küszködött, mert a falu legszebb lánya, Marija Morkača, ügyet sem vetett rá.
– Hé, Dúlé bácsi! – mondta Petar fellengzősen. – Hallottam, hogy az aszalt szilváid csodát tesznek. Mondjad, mit kell tennem, hogy Marija rám figyeljen?
Dúlé bácsi ránézett a fiatalemberre, majd huncut mosollyal elővett a kis fonott kosárból egy tökéletesen megaszalt szilvát.
– Na, fiam, ez itt a mágikus aszalt szilva – mondta titokzatosan. – Ha beteszed a gatyádba, és utána megkérdezed Mariját, hogy nem menne-e el veled egy sétára a folyópartra, meglátod, mi történik!
Petar csodálkozva nézte a szilvát, de gondolta, egy próbát megér. Mi baj történhet? Megköszönte Dúlé bácsinak az ajándékot, és hazaindult. Útközben félénken elővette a zsebéből a szilvát, majd egy határozott mozdulattal begyűrte a gatyájába.
Abban a pillanatban, hogy a szilva hozzáért a pimpelőjéhez, Petar elemi magabiztosságot kezdett érezni magában. Minden idegessége eltűnt, és mintha a lábai is maguktól lépdeltek volna Marija háza felé. Amikor odaért, meglátta Mariját a kertben, ahogy épp virágokat ültetett.
– Szia, Marija! – köszönt Petar, ezúttal bátran és mosolyogva. – Nem lenne kedved eljönni velem a folyópartra sétálni?
Marija felnézett, és mosolyra fakadt.
– Miért is ne? – válaszolta. – Épp most gondoltam rá, hogy jó lenne egy kis séta.
Petar alig hitt a fülének. A mágikus aszalt szilva működött! Elindultak a folyó felé, és egész úton nevetgéltek, minth egy szerelmes pár.
Amikor a falu többi lakója megtudta a hírt, hogy Marija és Petar együtt lófrálnak, mindenki Dúlé bácsi aszalt szilváiról kezdett beszélni. Nem múlt el egy teljes nap, és Rugovác összes szerelmes fiatalembere a mágikus szilváért könyörgött.
De a történet itt nem ért véget. Harmadnap reggel a faluba váratlan vendég érkezett: maga volt a retkes seggű kanördög, fekete köpenyben és patás lábakkal, ahogy az tőle elvárható. A rusnya szerzet meg akarta szerezni Dúlé bácsi varázsszilváit, hogy lankadó férfiasságát orvosolhassa.
Ám amikor belépett a piacra, és már-már lecsapott volna a portékára, Dúlé bácsi elébe lépett, és egy lila színű aszalt szilvát dobott az ördög elé.
– Na, fiam, ezt próbáld meg! – mondta határozottan.
Az ördög mohón megragadta a szilvát, és betűrte a gatyájába, de ahelyett, hogy magabiztossá vált volna, olyan szilaj kólóba kezdett, hogy csak úgy porzott tőle a placc. Pörgött-forgott, a piac népe meg nevetett, mígnem az ördög megelégelte a dolgot és futva kereket oldott.
Innentől kezdve Dúlé bácsi aszalt szilvái nemcsak Rugovácon, hanem a szomszéd Glezsnyevácon is híresek lettek. És ha Kelet-Szerbiában jártok, érdemes lesz betérnetek a piacra, hátha még találtok egy kis kosárnyit a mágikus aszalt szilvából. De vigyázzatok, mert ha egyszer bedugjátok a gatyátokba, nemcsak a magabiztosságotok nő meg tőle. A varjak figyelme is rátok irányul, és onnantól nem tudtok majd biztonságosan pisálni a szabad ég alatt.
(Szvétics Hubenár fordítása)