A legtöbb ember, amikor nyer a lottón, vesz egy házat, vagy egy drága sportkocsit – amit rögtön össze is tör –, és mert az irdatlan vagyont ez jóformán meg sem apasztja, meglepi magát egy programozható masszázsfotellel is, hogy azon heverészve kigondolhassa, mihez kezd a többi pénzzel. Egy brit nagypapa viszont ennél tovább látott. A jóember felismerte, hogy az igazi boldogság nem az utazásban, nem a családi békében és nem is az ajándékosztogatásban rejlik, hanem az ipari mennyiségű, halálosan veszélyes hamis gyógyszer gyártásában.
Mert mi mást kezdjen az ember több millió fonttal? Félretenni? Befektetni? Ugyan már. A pénz arra van, hogy az ember otthon, papucsban felépítsen belőle egy pöpec drogkartellt, miközben a szomszéd azt hiszi, csak lekvárt főz a garázsban.
A szóban forgó nagypapa tehát nem a kamatos kamatban, hanem a kamat nélküli drogban látta a fantáziát, és ehhez a nem éppen bölcs ötletéhez az egész családját mozgósította: apa, fiú, rokonok, mindenki besegített. Az üzlet beindult, a tabletták pedig vígan potyogtak kifelé a sajtológépből (lást az illusztrációnkat).
De ahogy azt sejteni lehet, a rendőrség végül rálelt a telephelyre, és olyan mennyiségű tablettát foglalt le, amivel egy kisebb ország teljes lakosságát ki lehetett volna ütni. Fegyverek, készpénz, milliós érték, volt ott minden, ami szem szájnak ingere.
Hát így ért véget ez a tündérmesének éppen nem mondható történet. Most jönnek majd a hosszú börtönévek, és a tűnődés, hogy talán mégis jobban megérte volna jótékonykodni.
Azt hiszem, sokan egyetértenek velem abban, hogy ez az egész sztori olyan, mintha valaki annak illusztrálására találta volna ki, hogyan csesszük el az életünket. Megnyered a lottót? Pipa. Elszúrtad? Pipa. Veszélybe sodortál másokat? Pipa. Elintézed, hogy az unokáid homlokán is ott legyen a bélyeg? Dupla pipa.
Tanulság persze van, csak az egy kissé közhelyes: a pénz önmagában nem tesz boldoggá, de ha rossz kézbe kerül, meglepően hatékonyan csinál az emberből komplett idiótát és közveszélyes bűnözőt. És mindezt úgy, hogy közben még csak fel sem kellett adnia a vidéki nyugalmát.
A brit nagypapa tehát történelmet írt. Nem a szerencséjével, hanem azzal, hogy bebizonyította: a hülyeségben nincs alsó határ. Úgy bukott meg, ahogy Fortuna az alkalmassági vizsgálaton. Őnagyságát ezúton csókoltatom.
