Aki nem tudná, a bosnyákok tizenegyesekkel legyőzték az olaszokat, így ők utazhatnak az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó által közösen rendezett labdarúgó-világbajnokságra. Már a döntetlennel zárult mérkőzés is roppant izgalmas volt, de a mindent eldöntő büntetőpárbaj még erre is rátett egy lapáttal.
Ebben inkább az olaszoknak állt a zászló. Kapujukat ugyanis Gianluigi Donnarumma védte, aki jelenleg a világ egyik legjobb kapusa, ráadásul – ahogy az manapság szinte szokássá vált – egy papírlapra nyomtatott kis táblázat is segítette, amelyen fel volt tüntetve, melyik bosnyák játékos hová, melyik oldalra, milyen lábbal szokta rúgni a büntetőt.
Igen ám, de a kapu mögött ott ólálkodott egy szemfüles ifjú labdaszedő, bizonyos Afan Čizmić, aki az olasz és a bosnyák játékosok közti kisebb perpatvart kihasználva egyszerűen elemelte a kapufa mellől ezt a puskát. Donnarumma ettől kezdve lényegében vaktában találgathatott, mert oda lett az a kis tudomány, amelyre a párbaj előtt gondosan fölkészítették.
A bosnyákok végül megnyerték a párharcot, Afan Čizmićből pedig egy csapásra nemzeti hős lett.
Őszintén szólva, meg is érdemli a dicséretet. A jó labdaszedő nem pusztán jelen van a pálya szélén, hanem együtt él a játékkal. Érzi a ritmusát, tudja, mikor kell sietni, és mikor lehet egy másodperccel tovább babrálni a labdával. Ha kell, azonnal odadobja a saját csapat játékosának a labdát, hogy gyorsan elvégezhesse a bedobást, és akár helyzetbe is hozhassa társát. A futball nemcsak a gyepen zajlik, hanem a gyep szélén is.
Afan húzása persze nem a szabálykönyvek hőstettei közé tartozik, hanem inkább azok közé a csibész megoldások közé, amelyek miatt ezt a játékot annyian szeretik. A futball ugyanis nem steril laboratórium, hanem szenvedély, ösztön, rögtönzés, olykor pedig vakmerőség is. És néha éppen egy ilyen váratlan, pimasz, de tökéletesen időzített mozdulat billenti ki a mérleg nyelvét.
Az ilyesmihez külön ész kell. Nem elég észrevenni az alkalmat, fel is kell ismerni, hogy az a maga egyetlen pillanatában vissza nem térő. A legtöbben ilyenkor csak néznek, Afan viszont cselekedett. Ez a különbség a bámészkodó és a leleményes ember között.
Úgy hírlik, a hős ifjút jutalmul ki is viszik majd a világbajnokságra, amit – szerintem – teljes joggal megérdemel. Már csak azért is, mert ritkán adódik, hogy valaki labdaszedőként írja be a nevét egy ország futballtörténetébe. Az pedig külön bájt ad a történetnek, hogy a pálya szélén álló gyerekek rendszerint maguk is futballistának készülnek. Ki tudja: lehet, hogy Afan Čizmić nevét egyszer még nem mint labdaszedőét, hanem mint játékosét tanulja meg a világ.
Addig pedig marad ez a szép kis futballmese a leleményről, a helyzetfelismerésről és arról, hogy olykor a legfontosabb mozdulatot nem a tizenegyespontnál, hanem néhány méterrel arrébb teszi meg valaki.
