A kihízott páncél esete

2023.09.18.
Írta:
Olvasták: 479

Az úr 732-ik esztendejében, amikor a frankok az ibériai félszigetről rájuk törő mórok ellen szervezkedtek, Rőtszakállú Bonifác, Saint-Vaury grófja döbbenettel tapasztalta, hogy kihízta a páncélját. Nem is értette, hogyan eshetett meg vele ez a csúfság, de a felesége, a mindig szigorú tekintetű Ginevive kérés nélkül is előrukkolt a magyarázattal. Szerinte mindez a mértéktelen zabálás egyenes ágú következménye volt, és hiába próbálkozott a gróf azzal az elmélettel, hogy a páncél mosás közben össze is mehetett, Ginevive emlékeztette, mennyi hurkát és kolbászt pusztított el a tél folyamán, miközben a kereveten heverészve a csepürágót bámulta. Tavasztól őszig a gróf nemhogy csatában, a kertben sem igen mutatkozott, mert vagy zabált, vagy a futárszolgálattal üzengetett az ismerőseinek.

Rőtszakállú Bonifác szomorúan nézegette a kihízottsága ellenére is fényes páncélját, majd tétován megjegyezte, hogy talán ki lehetne engedni egy kicsit derékban, üleptájon pedig be lehetne toldani egy V-alakú vaslemezt, ami bár elég kacagtató látvány, mint szükségmegoldás megteszi. Ámde a kovácsért szalajtott inas azzal a lelombozó hírrel jött vissza, hogy egy ilyen átalakítás a teljes páncél szétbontásával jár, ami az újbóli összerakással együtt legalább egy hét babra munka.

Más megoldást kellett találni. Rőtszakállú Bonifácnak az is megfordult a fejében, hogy ingben és gatyában vonul a csatába, vagy uram bocsá’, meztelenül, és mindezt ráfogja a heves vérmérsékletére. Ginevive válasza erre az volt, hogy ne nevettesse ki magát, elég egy pillantást vetni a potrohos hasára, hogy kiderüljön a szomorú igazság.

A gróf ekkor lerogyott egy lócára, és mély letargiával kijelentette, hogy ez esetben a fiúk nélküle fognak megmérkőzni a mórokkal, de semmin vész, ez is olyan csata lesz, mint a többi, és nem is az utolsó. Jövőre pedig majd szépen lefogy, és újból csatlakozik a sereghez.

Ginevive nem hiába volt szigorú, most is csípőre tette a kezét, és kijelentette, hogy a kincstár üres, minden tartalékot feléltek a báli szezonban, így Rőtszakállú Bonifácnak egész egyszerűen muszáj lesz zsákmányt szereznie, és nem is keveset. Ráadásul a legújabb katalógusból kinézett magának egy finom mór kelmét, amelyből bizonyára bőven akad választék az ellenség elfoglalt táborában. Egy rőf a minimum, amennyire ebből a mesés anyagból szüksége van, hozzá pedig több láda egzotikus fűszerre és néhány füstös képű szolgára, mert a környékbeliek mind lusták és enyves kezűek.

A gróf határozottan érezte a vállán a felelősség súlyát, de vonogatta a vállát, és véres kezű martalóchoz méltatlan gyámoltalansággal kérdezte: és páncélt vajon hol szerezzek? Netán rajzoljak?

Hamarjában úgy érezte ez a rajzolásos dolog nem is olyan rossz ötlet: ha csupaszra vetkőzik, és egy ügyes piktorral ráfesteti magára a páncélt, messziről fel sem tűnik, hogy az csak dekoráció. De mindez mit sem ér, ha esni kezd az eső, márpedig a jósdák mind csapadékos időt jövendöltek.

Ekkor valódi mentő ötlete támadt: a közelben lakó vándorkereskedőnél, aki számos furcsa eszközt kínált megvételre, nemrég, amikor pornószobrokért ment be hozzá, több divatjamúlt páncélt is látott, így egy kis szerencsével találhatott közöttük négy xl-es méretűt. Csakhogy Ginevive erre is a fejét rázta, mondván, hogy az ócskást ő már lecsekkolta, és csupa konfekciós portékát fedezett fel. Véleménye szerint Rőtszakállú Bonifác könnyebben öltözhetett volna fel asztronautának, mint mórverő vitéznek, ha másodkézből származó páncélöltözetre hagyatkozik.

Teljes volt a tanácstalanság. Rőtszakállú Bonifác tett még egy utolsó utáni próbát – disznózsírral kente be a testét, hátha úgy jobban belecsúszik a páncélba – aztán legyintett, és feladta az egészet. Úgy, ahogy volt, gatyában kiállt a vár fokára, és zsebkendőt lengetve jelezte, hogy sorry pajtások, meg vagyok fázva, nem mehetek veletek. Azok pedig bólintottak, mert tudták, hogy taknyosan beletüsszenteni egy zárt sisakba nagyobb katasztrófa, mint összefutni egy kétélű szekercével. Rőtszakállú Bonifác látta, hogy a kollégái szépen, rendezetten vonulnak a csatába, és mindenkin csak úgy ragyog a páncél. Talán mégis érdemes lesz fogyókúráznom, gondolta, mert arról, hogy új páncélt gyártasson magának, ebben a nehéz gazdasági helyzetben nem is ábrándozhatott.

Ám amikor a sereg utóvédje is eltűnt a távoli domb mögött, belopózott az éléskamrába, és letört egy jókora darabot a tavaly óta ott száradó lókolbászból. Most már úgy is mindegy, gondolta, és jóízűen beleharapott.

 

Brkvics Alojz

A filmes és nem filmes ismertetők avatott művelője, de más műfajokban is jártas. Csak itt és csak nekünk alkot, no meg a Regénytárnak, de az a testvérlapunk, úgyhogy ezt a botlást elnézzük neki.