A kémény meg az ő seprése

2014.03.11.
Olvasták: 658

A tavasz közeledése legszembetűnőbben abból látszik, hogy a lépcsőházak ajtaján megjelenik a kéményellenőrzésre szólító felhívás. Ez a cetli olyasvalami, mint a középkorban a pestis jele volt az ajtón: amikor megpillantja az ember, kifordul addigi életviteléből és rátör a reményvesztettség. Innentől nemcsak a nyugalmának lőttek, hanem a biztonságérzetének is. A szeme előtt csúfondároskodó papírlap arra figyelmezteti, hogy valójában mindig a kéményseprő az úr. Kezdve azzal, hogy évente prejudikálja magának a kéményellenőrzés jogát, még az időpont tekintetében sem enged semmi elhajlást. Legtöbbször csak annyit közöl, hogy kéményellenőrzés céljából reggel nyolc és tizenkettő között érkezik. A legkevésbé sem hatja meg, hogy az emberiség kéménnyel megvert része ilyenkor a munkahelyén kénytelen robotolni, hogy összecsipegesse magának azt a pénzmennyiséget, amelynek tekintélyes részét később fűtés formájában a kéményen keresztül kijuttat a szabadba.

Lehet, hogy vannak, akik ezen csak mosolyognak, mondván: minek ekkora hajcihő egyetlen darab öntapadós cetliért, amit a kéménybe égésterméket pumpáló műszaki berendezés oldalára ragasztanak, de ők könnyen beszélnek, mert még nem jutottak a megbüntetettek sorsára. Akit valaha is utolért a büntetésfizetés réme – például azért, mert könnyelműen elszabotálta a majszter beengedését – tudja, hogy az ilyesmi nem tréfadolog. A seprő csakis és kizárólag a megadott napon hajlandó minket meglátogatni, utána bottal üthetjük a nyomát. Ez még nem volna olyan nagy baj, de az öntapadós címke nélkül büntetési felszólítások özöne zúdul a nyakunkba, és ez a helyzet olyan gyorsan eszkalálódik, hogy bár per pillanat nincs nálunk halálbüntetés, még a nyilvános felnégyelés is ott sorakozik a lehetséges retorziók között.

Így van ez minden hivatalos, kötelező eljárással: az ember kap egy időpontot, amely valamikor cinóberre szól, és nem kérdezik meg tőle, hogy mit szól hozzá, alkalmas-e neki, vagy ilyesmi. El kell fogadnia, mint régen, a katonaságnál a rukkolásnál elébe lökött két számmal kisebb bakancsot. Azt utólag könnyen el lehetett cserélni azzal, akinek viszont lötyögősen nagy jutott, de mit kezdjünk mi egyetlen szál istenverte időponttal? Más választásunk nem lévén, kénytelenek vagyunk lefaragni egy rőfnyit az évi szabadságunkból, és otthon, karba tett kézzel várni a mestert, aki a megadott időintervallumtól kissé eltérően, de végül meg is érkezik. Nem időz velünk túl sokat, éppen csak megnézi, hogy húz-e a kéményünk, aztán adminisztrál, cetlit ragaszt és már tovább is áll egy házszámmal. Mintha csak azt ellenőrizné, hogy otthon talál-e bennünket.

Majoros Sándor

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.

Ne hagyja ki ezt sem: