Kevés szavunk van, amely annyira dallamosan cseng, mint a fülemüle. Már maga a hangalak is olyan, mintha énekelnénk: puhán gördül végig a nyelvünkön, erőlködni sem kell, hogy nótává szelídüljön. De vajon hogyan alakult ki ez a csodálatos madárnév? Az etimológiai szótárak szerint egyértelmű, hogy az ófelnémet philomela az alapja, ám ez túl unalmas definíció. Egy olyan madárnak, amely operaáriákat rögtönöz, ennél sokkal több jár. Vegyük hát sorra a lehetséges magyarázatokat!
A régi poéták biztosan sokat töprengtek azon, mit kezdjenek a madár énekével, mígnem egyikük, kissé fennhéjázó módon, így szólt: Halljátok-é, az én fülem ül e műre! És mindenki bólogatott, mert a fülemüle valóban művet adott elő, és nem is akármilyet. A többiek persze lerövidítették ezt a hosszú és kacifántos mondatot. lett belőle előbb „fülemül-e?” majd „fülemüle”. Az első változat tehát nem név volt, hanem irodalmi kritika.
Mások szerint a szó úgy keletkezett, hogy a madár énekét hallgató férjek gyanakodni kezdtek. „Ki dalol a feleségem ablaka alatt? Fülem ül-e? – azaz: jól hallom, amit hallok? A „fülem ül-e” kételkedést a feleség csalafintaságát tökéletesen ismerő szomszédok azonnal magukévá tették, és ráaggatták az egész hókamókából mit sem sejtő énekes madárra.
A középkorban úgy vélték, a madarak éneke pallérozza az elmét. Ha valaki faragatlan volt, azt ajánlották neki, hogy a „füle legyen műlé” azaz váljon alkalmassá a művek befogadására. Innen már csak egy kis finomítás kellett ahhoz, hogy megszülessen a fülemüle, az énekes igricek csodás példaképe.
Egy régi krónika említi azt a budai kocsmárost, aki, ha vendége túl sokat ivott, és tévképzetei támadtak, azzal a magyarázattal szolgált neki, hogy csak a füle káprázik, azaz a füle mülle, azaz a füle mormol. Ez a „füle mülle” később összeolvadt, s megszületett a mai név. Az pedig evidens, hogy a fülemüle különösen szépen dalol a bortermő vidékeken.
Ha minden tréfát félreteszünk, akkor be kell vallanunk, hogy a név valóban a latin philomela (éneklő lányka) leszármazottja. Csakhogy a magyar nyelv nem szerette a latin szépelgést, s inkább a fülünkhöz kötötte a történetet. Így lett a ebből a bájos kismadárból csodálatos tehetségű énekes, aki mindenki szeret.
