Majoros SándorMa nevezetes nap van: a bélyeg születésnapját ünnepeljük. 1840. május 6-án bocsátották ki Angliában az első kifejezetten postai fizetőeszköznek szánt értékpapírt, amely egyszerűbbé, gyorsabbá és – egyáltalán nem utolsó sorban – izgalmasabbá változtatta a levélküldést. A bélyegekkel felcicomázott koperták esztétikai értékeire a művészet figyelme is hamar ráirányult, főként annak köszönve, hogy az angolok példáját a következő években több ország is követte.
Megkezdődött hát a világra szóló bélyegbiznisz: a kicsiny, perforált szélű vignetták gyűjtögetése, csereberéje, adok-veszek mozgalma. A 20. század második felében ez az egész még ki is teljesedett, létrehozva a mail-art nevű kezdeményezést, amely a bélyegkultuszon továbblépve a levelek díszítésével próbált figyelmet kelteni.
A bélyeg egészen a közelmúltig univerzális fizetőeszköznek számított, mert mögötte nem kellett sem gazdasági teljesítménynek, sem aranytartaléknak állnia. Nem volt olyan kisgyerek, aki ne próbálkozott volna legalább egyszer a bélyeggyűjtéssel, bár csak kevesen folytatták ezt kamaszkorukban is, pedig akkor már – ahogy a viccből tudják – akár udvarlási célokra is használhatták volna a kollekciót.
Mostanában mindez csupán kultúrtörténeti emlék, mert nyugodtan kijelenthető, hogy az elektronikus levelezés jócskán kibabrált a bélyegekkel. Gyűjtésük fokozatosan áttevődött az antikvitásszerzés vadászterületére, ahová csak degeszre tömött brieftaschnival lehet bemerészkedni. Nem csoda, hogy a mai gyerekek inkább a tévében látott sorozatok műanyagfiguráit halmozzák, és a legifjabb generáció talán az iskoláskorát is megéri úgy, hogy nem látott igazi, levélre ragasztott bélyeget.
De korai még a bélyeg halálát emlegetni, bár nem kétséges, hogy a régi aranykor nem várható vissza. Lehet, hogy előbb-utóbb az elektronikus levelezésben is bevezetnek valami hasonlót – állítólag maga Bill Gates is javasolta ezt a spamek visszaszorítására –, de akár megvalósul ez, akár nem, a bélyeg akkor is velünk marad az idők végezetéig. Ha másként nem, egy busásan gazdag, fantáziatornáztató metaforaként.
