Civilizáció hatodszor

Olvasták: 169
civ0

A stratégiai játékok királya, a civilizáció visszatért: boltokban a Civilization hatodik folytatása! Ha valaki nem tudná, olyan legendáról van szó, amelynek már a legelső, DOS-os része is eléggé összetett volt ahhoz, hogy még ma is játszható legyen, ha volna gép, amelyiken futna. Aztán jött a 2-es CIV, ami szerintem máig a csúcs, mert kiegyensúlyozott, izometrikus képi világához egy összetett, de még nem frusztrálóan bonyolult menedzsment tartozott. Emlékszem, hogy az egységek paraméterezése ebben a részben még egy txt-fájlban volt elrejtve, így könnyedén lehetett gyártani vízen járó tankot vagy repülő tengeralattjárót.

Aztán a civilizáció jellege és kinézete is megváltozott. A 3. részben részletgazdagabb volt a grafika, de otrombán nagyok lettek a harci egységek – egy lovas katona mérete megegyezett egy város piktogramjával –, ami engemet annyira zavart, hogy ezt azóta sem tudom megbocsátani a fejlesztőknek. Sajnos ezt nem tudom az értésükre adni, ezért ebben a mostani, dicsőítő kritikákat kapott, és valóban iszonyatosan összetett, szédítően sokrétű 6. részben még mindig ez számomra a legnagyobb, legzavaróbb hiba.

civ1

A játék menete egyébiránt már szinte a valóság összetettségével vetekszik. Nem mintha volna gyakorlatom a birodalomépítésben, de valahogy így képzelem el: minden, mindennel összefügg. Nem elég az erős gazdaság, ha elhanyagoljuk mellette a vallást, és főként a kultúrát. Ez az egyik, ha nem a legnagyobb buktatója a sikernek. Kiválasztunk egy erős, ambiciózus népet – én az angolok mellett döntöttem –, aztán buzgón nekilátunk a fejlesztgetésnek, és mivel mindig, minden fontosabb, a kultúrát nemes egyszerűséggel hanyagoljuk. Egy darabig nincs is ezzel semmi baj, de egy szép napon azon vesszük észre magunkat, hogy a konkurens népek a termelékenységtől a diplomácián keresztül a műszaki fejlődésig minden területen maguk mögé utasítottak bennünket. És még az orrunk alá is dörgölik, hogy milyen silány nép vagyunk, mert hiszen a művészeti életünk maga a nulla.

A diplomácia már az előző részekben is fontos volt, de most majdnem lehetetlen meglenni nélküle. A militáns kedvű játékosok a kezdeti szakaszban, amikor még husángokat lóbáló előemberekkel rohamozhatnak, egy háború kirobbantását aránylag könnyen megúszhatják, de ha ezt később, magasabb fejlettségi szintjen próbálják meg, az egész világot magukra fogják haragítani. Ez egyébként a gépi csalás egyik lelepleződési pontja: bármilyen nehézségi szinten játszunk, ha meglepetés háborút indítunk valaki ellen, a riválisok azonnal összefognak ellenünk, de ha ezt a mi kárunkra teszi meg valaki, senki sem siet a segítségünkre. Kivételek azok a kicsiny, önálló városállamok, akiket befolyásszerzéssel magunk mellé édesgethetünk. Nekem például igen pozitív kalandom volt Amsterdammal, amikor Kleopátra meglepetés háborút kezdeményezett ellenem, mert nem bírta elviselni, hogy az államberendezésem különbözik az övétől. Az orvtámadás teljesen felkészületlenül ért, de hála Amsterdam önfeláldozó segítségének, a katonáik egészen addig feltartották az egyiptomiakat, amíg össze nem szedtem magam és vissza nem szorítottam a betolakodókat.

civ2

A civilizációt jól ismerők tudják, hogy minden népnek van egy vezetője, amely, mint valami istenség, az idők végezetéig hatalmon marad, és habitusával meghatározza az általa irányított birodalom karakterét. Ehhez most újdonságként csatlakoznak az ún. civilizációs kártyák, amelyek cserélgetésével adott szituációtól függően erősíthetjük azokat a paramétereket, amelyekre éppen szükségünk van.

Több nemzet kudarccal végződött kipróbálása után úgy döntöttem, az angolokkal leszek, mert nekik a flotta az erősségük, és mivel minden valamirevaló CIV-játékos kontinensekben gondolkodik, úgy véltem, a tengerek ellenőrzése vezet majd a sikerhez. Hatalmasat tévedtem: a 6-os CIV-ben a tengerek fölötti uralom alig ér valamit, ráadásul egy erős, mindenütt ott lévő flotta finanszírozása úgy megterheli az államkincstárat, hogy annak biztosan csőd lesz a vége. Az érvényesülés kulcsa a békés kereskedelem és a rafinált diplomáciával fedezett okos terjeszkedéssel. Ha nem kereskedünk elég intenzíven a határainkon belül és kívül, egy idő múlva a városaink az éhhalál szélére fognak sodródni, mert, ahogy haladunk előre az időben, úgy fogy el az élelmiszertermelésre alkalmas terület a városaink körül. A szabad hatszögeket lassanként ellepik a gyárak, az intézmények és a kulturális csodák, ezért a kaját messzebbről kell importálnunk. Pontosan úgy, mint a valóságban. Kicsit furcsa, hogy az útépítés mostantól a kereskedelem reszortja alá tartozik, de ezt idővel meg lehet szokni. Az viszont szerintem nonszensz, hogy a hófödte hegyeket a modern érában sem lehet áthidalni, mondjuk, alagútépítéssel. Igaz, hogy a repülés ezt is megoldja, de más finanszírozni egy repülőteret, és más egy alagutat, ami – ha elkészült – sokkal kevesebb rezsit emészt fel, mint egy légikikötő.

És mivel azért ebben a játékban kimondva, kimondatlanul a háborúskodás állítja elő a legtöbb izgalmat, muszáj kicsit mélyebben megvizsgálni, milyen innovációk keletkeztek ezen a téren. Nagy általánosságban minden maradt a régi: a harcedzett egységek magasabb szintre emelkedhetnek, és ha a szívünkhöz nőttek, akár nevet is adhatunk nekik – tök jól hangzik például a „Majoros Sándor Harckocsi Dandár” –, de továbbra is érvényes az, amit a korábbi részekben „helikoptert lekardozó” effektusnak neveztem. Itt most nem arról van szó, hogy egy középkori lovag nemes egyszerűséggel leveri az égről az Apache-omat, hanem arról, hogy a csatahajóm egy sorozatlövéssel képtelen a tenger fenekére küldeni egy ellenséges gályát. Az a bosszantó tény is megvan, hogy az ellenség még a legkönnyebb fokozatban is mindig tudja, melyik városom a legvédtelenebb és ott fog belém marni.

civ3

Érdekes, ám bosszantó újítás a titkos szolgálat, amelyet, ha elhanyagolunk, szabotázsakciók kereszttüzében találjuk magunkat. Hiába van béke, egymás után robbannak föl a gyáraink, erőműveink, úgyhogy a kémkedés és a kémelhárítás egy idő után élet-halál kérdése lesz.

Összegzésképpen tehát elmondható, hogy a CIV 6 minden idők legösszetettebb, legnagyobb kihívást jelentő stratégiai játéka. Habár a fejlesztők sokat csinosítottak rajta, a térkép még most sem forgatható, és a harci egységek otromba mérete is megmaradt, de ebben a játékban hál’ istennek nem ez a lényeg. Aki belekóstol, garantáltan CIV-függővé válik, és bár egy idő után a sok egység mozgatása miatt a játékmenet idegesítően lelassul, elég erős hardverrel újból és újból neki lehet veselkedni abban a reményben, hogy most majd jobban, okosabban fogunk sáfárkodni a ránk bízott virtuális életekkel. Még jó, hogy csak azokkal.

 

  • Grafika
  • Hangok
  • Mesteséges intelligencia
  • Újrajátszási faktor
  • Géphez cövekelési faktor
  • Játékösszetettség
  • Hardverigény
  • Teljességérzet effektus
4.5

Összegzés:

Kitűnő

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.

Előző írás

A honorárium-nemfizetés fizikai analízise

Következő írás

Hologramot a királynak

Egyéb Bármiről